A SÖRP, meg a nagyi málnaszörpje
A SÖRP, meg a nagyi málnaszörpje
promo / 2021-05-03 lokál
Amikor a gyerekember megszomjazott a nagy rohangálásban, odafutott a nagyihoz, aki előkapta a házi málnaszörpöt meg a szódásszifont és máris készen volt a mennyei ital, aminek az ízét még felnőtt korában is kereste.

Mígnem egyszer meg nem kóstolta a FruttaMax málnaszörpjét, aminek következtében egyből feljöttek a feledhetetlen emlékek. Valahol ez is volt a hidasi szörpösök, a Yuva Kft. szándéka, hogy valódi gyümölcstartalommal, a mesterséges színezékek mellőzésével egészséges innivalót alkossanak. Azonkívül, hogy egy egész gyümölcsöskertet belevarázsoltak a palackokba, kifejlesztették a gyümölcs alapú kólaízű szörpöt, aminek az íze megtévesztésig hasonlít az „igazi” üdítőitaléra, mindezt úgy, hogy csak egészséges hozzávalókat tartalmaz. A nagy dobás azonban a SÖRP lett, amiben ugyan nincs alkohol, ennek ellenére ízben (söraromát, komlót, malátát tartalmaz) és kinézetben (szódával való elkészítésekor vastag hab keletkezik a felszínén, mintha frissen csapolnánk) ugyanúgy néz ki, mint az igazi sör. Csak ez szörp. Sörszörp. Megvan, hogy a tikkasztó hőségben egy gyöngyöző pohárból jéghideg SÖRPöt iszol – büntetlenül?

Bár az ország egyre több élelmiszerboltjában, zöldségesénél, árusainál hozzá lehet jutni a hidasi prémiumszörpökhöz, a Yuva-soknak fontos, hogy szűkebb környezetükben is mind többen ihassák ezt az egészséges italt. Ezért is csatlakoztak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara #Heti1Helyi kampányához, ezzel is megmutatva, hogy helyben is elérhetők az egészséges, jó minőségű élelmiszerek.

(X)

lokál
Jegyeket, bérleteket!
 
ételital
Jön a Belward cirfandli!
 
lokál
Sarlós Endre és a mecseki láthatatlanok