Portré: Varga Rita
Portré: Varga Rita
Happ Zsuzsa / 2020-08-28 lokál
Varga Rita festéssel, fotóval, videóval is dolgozik, miközben aktív résztvevője a művészeti életnek szervezői oldalról is. Művészként, szakemberként és tanárként is a szabadságvágyát szeretné átadni, és annak a feltételeit megteremteni.

Mit jelent a pécsiség, ha nem azt, hogy valaki már gyerekként beleszeret a városba? Varga Ritával így történt. „12 évesen éreztem meg először ennek a városnak a lelkét. Esküvőre jöttünk Szolnokról és én az Elefántos Házból leléptem egyedül a városba. Már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék majd ideköltözni”.

A költözést a PTE Művészeti Kar rajz és vizuális nevelés szakja hozta meg, ami után Rita a kar doktori iskolájában folytatta DLA tanulmányait festő szakon. „Kreatív gyerek voltam, varrtam, kötöttem, néha eszelős képeket kötöttem pulcsikba, majd elkezdtem rajzolni tanulni. Otthon volt saját amatőr fekete-fehér laborunk, a bátyámmal sokat nagyítottunk és Super8-as filmeket is hívtunk elő. A gimnáziumi évek alatt már tudatosan tanultam rajzolni, Pató Róza szobrászművészhez jártam fel Pestre, majd az ő ajánlására a Dési rajziskolába mentem. Az egyetem negyedik-ötödik évéig útkeresésben voltam. A festőképzés akkor Valkó László festőművész vezetésével zajlott, a DLA képzést pedig Tolvaly Ernő festőművésznél folytattam 2002-ben. De nem csak a festészet érdekelt, hanem ugyanúgy a film, a fotó is. Mindig is több médiumban gondolkodó művésznek tartottam magam”.

A képzéssel párhuzamosan sok más hatás is érte Ritát művészként és emberként egyaránt. „1995-ben Doboviczki Attila és Hizsnyik Dénes létrehozták a Közelítés Művészeti Egyesületet, melynek magam is alapító tagja lehettem Ez egyfajta szabadságot adott, lendületet az akkori művészetis és bölcsész hallgatóknak, hogy mi magunk fogalmazzuk meg a saját művészeti identifikációnkat és hogy kiálljunk kiállításokkal és projektekkel az általunk működtetett galériában. A Közelítés később is meghatározó maradt az életemben, ahogyan az is, hogy 1996-ban elmentem New Yorkba tanulmányútra. Szenzációs élmény volt élőben látni azokat a műveket, amik által ablakot kaptam a kortárs művészetre”.

Rita inspirációi változatosak, de vannak visszatérő témái is. „Amikor az Ophelia sorozatomat csináltam, akkor egy teljesen tárgyilagos inspirációm volt: egy narancssárga bója beindított egy fotósorozatot, amin a bójával lebegek a vízen. Ez aztán többéves projektté nőtte ki magát. Később már tudatosan végeztem vízben lebegő performanszaimat, amit barátaim álló- és mozgóképpel dokumentáltak. Festményeim témája az úgymond 21. századi nő újraértelmezése Ophelia alakjában. John Millais Ophelia című festménye számomra egy festészeti ikon. Azután volt egy korszakom, amikor a valóságból idéztem nőket, megtörtént esetekre reflektált műveket hoztam létre. A festészeti programom mellett csináltam egy olyan videós terrorbabás sorozatot, amihez – a világon mindenhol kapható – kis konzumbabákat vettem. Az foglalkoztatott, hogy ez a tárgy mennyire veszélyes: egy játék, ami nagyon sok félreérthető dolgot közvetít. Elkezdtem a babákat megsemmisíteni, de csináltam róluk filmet, amiben először bemutatom őket, a kvázi hétköznapi életüket, elviszem diszkóba, jönnek-mennek az utcán. Aztán az egyiket felgyújtom, a másikat elüti egy autó, a harmadikat meg felrobbantom. Később aztán egy életnagyságú próbababát is felrobbantottam, akinek előtte például a Dudás-Hajas Szalonban megcsinálták a haját, minderről pedig készült egy werkfilm. A 2019-es kiállításomat a női kapcsolatok inspirálták: anya-lány, mester-tanár, páciens-terepeuta és hasonlók. Van egy emblematikus képem, ahol Frida lányommal együtt vagyunk ló maszkban, egyszer én, egyszer ő. Az érdekelt, hogy hogyan tudjuk akár a rejtőzködést, akár a lóhoz kapcsolható szabadságérzetet átadni vagy megosztani egymással.”

A város egyik nagy kihívása Varga Rita és a művészek számára jelenleg is a műtermek kérdése. „Szolnokon, ahol születtem a mai napig működik a művésztelep, lehet műtermekre pályázni. Pécsett viszont komoly probléma, hogy nincsenek már ilyen helyek és lehetőségek, miközben egyre nagyobb szüksége lenne rá a középgenerációs és a fiatal művészeknek is. Most ennek a megoldására fókuszálunk, és szeretnénk ebben a város segítségét kérni. A Közelítésnek is szeretnénk állandó helyet, hiszen több száz kiállítást csináltunk, nemzetközi projekteket is, legutóbb a Privát nacionalizmust, aminek több mint 200 résztvevő művésze volt, 15 kurátora, és hét országban volt bemutatva három év alatt.”

zene
A Made in Pécs Fesztivál Budapesten is bemutatkozott
 
film
5. Mozinet Filmnapok
 
zene
Pixelplants