Teszteltük: Eleven bor&tapas
Teszteltük: Eleven bor&tapas
Müllner & Kálmán Content Lab / 2020-10-16 ételital
Az ízek megkomponált harmóniája.

A Jókai tér már egy jó ideje Pécs egyik gasztronómiai központja. Ennek egyik oka pedig az idén már ötödik születésnapját ünneplő Eleven bor&tapas, ami különleges bor- és pezsgőkínálatával nem csak kivívta, de meg is tartotta magának a város egyik legjobb helyének státuszát. A letisztult, mégis autentikus enteriőr, a tér életének spotolására legalkalmasabb terasz, a minőségi fehérek, vörösek és habzók, az Iberico sonkák, a sajtok, olajbogyók, és a meleg tapasoknak köszönhetően az Eleven Európa, de a világ bármelyik pontján jó helynek számítana. De persze mindig van hová fejlődni, így most tizenkilencre lapot húztak, megújították az étlapot, aminek kivitelezését a már sok helyen – hogy csak a Soul Kitchent és az Almalombot említsük – igényességét és ízek iránti elkötelezettségét bizonyító Csonka Gergőre bízták. A havonta változó szezonális kínálatot a napi táblás ajánlatok is színesítik, így mindig találhatunk magunknak az alapkínálat mellé valami meglepetést. 

Az ötórai nyitásra érkeztünk, az igazi after work szakaszba, így még volt lehetőségünk egy jó asztalt elcsípni, mert fél hatra már szinte minden asztalnál ültek. Még mielőtt bármi is történt volna, egy pohár száraz, elzászi pinot noirból, fehérbor technológiával készült Wolfberger pezsgőre nem mondhattunk nemet, hisz bármit is rendelünk utána, minden fogásnak jó alapja lehet. Bevezetésnek a klasszikusokból kértünk: 12 hónapig érlelt Manchegót, Ibérico Bellota chorizót, és oregánós pácban érlelt olívabogyót. De hogy már itt kiderüljön, mire képes a konyha, egy adag padlizsánkrémmel egészítettük ki a hideg bevezető kört. Nem is kellett csalódnunk, a padlizsánkrém lágy, pont annyira ízes, hogy a mellé rendelt italok íze is érvényesülhessen, és a roppanósra varázsolt kapriszemek izgalmassá, vibrálóvá tették az aszalt paradicsomos házi kenyérre került falatokat. A hideg ízelítők után zsályás nyúlmáj, valamint zellerpürével kísért, 12 órán át szmókerben készült marha felsál következett. Mindkettő – mérete ellenére – komoly fogás, és jól illett melléjük egy pohár francia fehér bor, de a verjus fröccs is. A menüsor záróakkordja pedig nem lehetett más, mint egy katalánkrém, ami éppen annyira édes és leheletnyit fűszeres, hogy pont jólesik lezárásnak utána egy jól elkészített ristretto.

Jókai tér 11. Sze-Szo 17:00-23:00.

Értékelésünk: 5/5 

Számla

2 pohár Wolfberger: 2300 Ft

Padlizsánkrém: 990 Ft

Nyúlmáj, chorizo, zsálya: 1550 Ft

Marha felsál, zellerpüré, füstölt pirospaprika: 1600 Ft

Chorizo: 890 Ft

12 hónapos juhsajt: 890 Ft

Olívabogyó: 490 Ft

2 adag kenyér: 780 Ft

Verjus fröccs: 580 Ft

Ristretto: 370 Ft

Flying solo: 790 Ft

Összesen: 11230 Ft

 

zene
ZAJZAJZAJ podcast #26 // Verőköltő
 
zene
Flipside Open Air
 
súgó
Vidovszky 75