Pécs DJ lányai
Pécs DJ lányai
Papp András / 2018-03-13 zene
Egyre több lány áll be a dj-pultba, hogy levezényeljen egy-egy menő partit. Szerencsére Pécsett is sokan gondolják úgy, hogy a dj-zés nem csak a pasik privilégiuma, úgyhogy büszkeséggel mutatunk most be három pécsi lányt, akik éjszakáról éjszakára járják a klubokat és szórakoztatnak alkalmanként többszáz embert.  

BØC

BØC a pécsi lányok közül a rangidős, ezen felül pedig a helyi partiélet fő mozgatórugója. Ikonikus bulik kötődnek a nevéhez. Ő volt az egyik alapítója és főnöke a 2010-től hat éven át hatalmas sikerrel dübörgő Space Inhalerz partiknak, és az ő nevéhez fűződik a jelen idők legelőremutatóbb bulisorozata, a BETWIXT is. De kezdjük az elején. „Veszprémi középiskolás koromban sokat jártunk az Expresszóba és a Sörpincébe. Utóbbi helyen egyszer a pultos lány a névnapja alkalmából beállt a dj-pultba is. Az volt életem első Enikő Partija! Sokszor mentünk aztán célirányosan azokra a bulikra, ahol ő játszott, és emlékszem, egyszer megfogalmazódott bennem, hogy ezt én is tudnám csinálni. Első „fellépésem” már itt volt Pécsett a Toxicban egy filmes szakesten, ahol én vállaltam be a lemezlovászkodást, és nagyon jól sikerült.” Azóta megszámlálhatatlan partit vezényelt már le BØC, amiből nehezen tud kedvencet választani. „Nehéz egyet kiemelni a rengeteg fantasztikus élményből. Nagyszerű volt először a Szenes Klub dj-pultjában állni, hihetetlen volt látni azt az 1100 embert, akik megtöltötték velünk a ZION-t a Space Inhalerz első szülinapján, de nyugodtan idesorolhatnám az Amper Klubot megnyitó Caspával közös partinkat, vagy amikor szólóban játszottam egyik német favoritommal, Oliver Koletzkivel.” Zenéivel, partijaival elsősorba örömet szeret szerezni a közönségnek. „Szeretem látni az emberek arcán az örömöt, amit egy jó szám, egy jó szett, egy jó helyen, jó emberek között eltöltött este tud okozni.”

NashK

Első bulija 2004-ben a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának szecskaavatóján volt. „Alapvetően vallásos középiskolában dizsit tartani elég vad elképzelés volt, de cserébe a sok elnyomott kisdiák és szecska hatalmasat partizott! Ehhez talán nagyban hozzájárult az is, hogy a kedves dj-k üres energiaitalos dobozokban vodkát csempésztek a buliba” – mondja mosolyogva NashK első dj-zésének történetét.  Jelenleg a BETWIXT bulikon áll előszeretettel a dj-pultba, de rendszeresen játszik a Made in Pécs Caféban, az Amper Klubban és a kaposvári E-Caféban is. Eddigi legnagyobb bulija Franciaországban volt egy Richivan partin. „Ez a fellépés több dolog miatt is emlékezetes. Egyrészt, próbáltam magassarkúban túlélni, másrészt pedig, hatalmas élmény volt komforzónán kívül, teljesen ismeretlen helyen és embereknek megmutatni azt, mire dobban Nash K pécsi szíve.” És hogy mi inspirálja a tech-house, house, techno, minimal zenei tengelyen mozgó lányt, hogy sok-sok éjszakát a dj-pultban álljon? „A lüktetés, hogy megmozgassak embereket, és hogy minőségi zenére szocializálódjanak. A mai rohanó világban úgy érzem, a zene, a klubélet egy olyan közösségi platform, amelynek meghatározónak és jónak kell lennie. Akkor vagyok boldog, ha egy szuper estén egy hosszú szettel rongyosra táncoltathatok minél több embert, akik boldogan, élményekkel telve kezdhetik a következő hetet.”

Trueflashh

Trueflashh még csak bontogatja dj-szárnyait, elmondása szerint a BETWIXT csapatának biztatására kezdett komolyabban foglalkozni zenéléssel. Első fellépése nemrég volt a Made in Pécs Caféban. „Előtte éjszaka aludni sem tudtam, annyira izgultam, de nagyon jól éreztem magam. És ami a legfontosabb, a közönség sem ment haza” – meséli első fellépésének élményeit. „Jóideje bennem volt már a késztetés, hogy a sok zeneválogatás eredményét másoknak is megmutassam. Több olyan visszajelzést kaptam, hogy sokan kedvelik a zenei ízlésemet és szívesen meghallgatnák a kedvenc számaimat mixekbe fűzve vagy bulikban is” – válaszolja arra a kérdésre, hogy miért vágott bele a dj-zésbe. Trueflashh bulijain elsősorban melodikus house és techno szól, de szívesen vesz elő erősebb vonalú négynegyedeket is.

 

 

lokál
1848. március 15. - Pécs
 
ételital
Édes órák
 
súgó
Színes programkavalkád a 10 éves bikali Élménybirtokon