Woody Allen több filmjében is megjelenik a saját magára reflektáló kissé esetlen, neurotikus, értelmiségi manhattan-i figura. Mi fogta meg ebben a darabban, miért érezte magához közelebb, mint a Manhattan-t vagy a leghíresebb Annie Hall-t?

Nem éreztem magamhoz közelebb, hiszen a Manhattan-t és az Annie Hall-t is sokkal jobban szeretem. Ráadásul úgy gondolom, Woody Allen is sokkal jobban játszik az előbbi két filmben, mint a Játszd újra, Sam!-ben ahol színészként (a filmet ugyanis nem ő rendezte – szerk.) már-már görcsösen nevettetni akar. Viszont maga a történet hihetetlenül érdekes és szívbemarkoló. A társkeresés életünk egyik alapja és talánya egyszerre, amelyet a kétségbeesett és önbizalomhiányos Allen úgy próbál megoldani, hogy másnak mutatja önmagát. Ez a küszködés az, amit mindannyian magunkénak érezhetünk, és egyben ez a darab fő humorforrása is.

1969-ben mutatták be azt a színdarabot, amelyből 1972-ben maga a film is készült. Most újra színdarabként kerül a nézők elé. Melyik változat adott nagyobb inspirációt?

A színházi előadást nem láttam ugyan, de amikor elolvasok egy darabot – és azt lehet mondani, hogy ez már egy élet tapasztalata –, azonnal érzek valamit: vagy affinitást vagy ellenérzést. Nagyon fontos az első benyomás, az első érzés. Szinte végignevettem olvasás közben a Játszd újra, Sam!-et, és nagyon gyorsan elkezdtem látni magam előtt, hogy milyen fajtájú előadást szeretnék csinálni, ez pedig jó jel általában.

A színdarab a Káptalan utcai szabadtéri színpadon lesz. Mitől lehet más egy szabadtéri darab, mit adhat hozzá a végeredményhez?

Ez egy olyan darab, amelyben nagyon nagy szerepe van a világításnak, hiszen a történetnek három rétege van, amelyet a néző számára markánsan el kell választanunk egymástól, ez pedig szabadtéren sokkal nehezebb, mint egy jól felszerelt színházban. A darab egyáltalán nem egy harsány vígjáték – bár szeretném, ha a nézők végignevetnék –, nagyon természetesnek és időnként egyszerűnek kell lennie. Ugyanakkor a nehezítő körülmények ellenére azt mondhatom, hogy különleges varázsa van egy nyári estén kiülni a szabad ég alá, és megnézni az előadást.

A Játszd újra, Sam! egy romantikus vígjáték, amelynek alapja a már-már fanatikus rajongás Humphrey Bogart Casablancája iránt. Az Ön életében hogyan van jelen a rajongás? 

Inkább azt mondanám, hogy nagyon sok dolog van, amit kedvelek, tisztelek, amiért odavagyok, de azt hiszem, a gyermekeimért rajongok igazán. Nagyon szeretem ugyanakkor a sportot, szeretek teniszezni, filmet nézni, de talán a legjobban mégis dolgozni szeretek. Nem is az előadást, inkább a próbákat szeretem igazán. A mi szakmánknak a legnagyobb szépsége az, amikor egy jelenetet nagyon sok módon kipróbálunk, majd egyszer csak megszületik a színpadon valami. Ezt nem lehet elmagyarázni, hiszen csodálatos érzés, és egyben nagyon erős vonzalom.