Ördögkatlan Fesztivál
Ördögkatlan Fesztivál
Papp Viktorina / 2017-07-31 súgó
A jubileumát ünneplő Ördögkatlan Fesztivál idén sem változtat a bevett szokáson: továbbra is a régió legsokszínűbb összművészeti rendezvényére számíthatunk augusztus első hetében.

A változatos zenei paletta mellett ugyanakkor mindig érdemes megemlíteni, hogy az Ördögkatlan színházban és irodalomban is legalább annyira jeleskedik, mint családi programokban.

Háy János Halottember című darabja a programkínálat egyik ékköve, hiszen a drámai előadás tele van megrázó majdnem-monológokkal, így a sokrétűen mély darabok kedvelői biztosan nem csalódnak, ahogyan azok sem, akik a magyar fesztiválok egyik legkülönlegesebb helyszínére, a pajtaszínházba látogatnak, akár a Bőröndmesék című gyermekeknek szánt mesedarabra. Nekik egyébként rendhagyó napközivel (NapKöszi) is készülnek a szervezők, így az sem gond, ha a felnőttek inkább a barátokkal mennének meghallgatni egy beszélgetést Kiss Tibor Noéval vagy Krasznahorkai Lászlóval, hiszen a kicsik addig élő társassal játszhatnak vagy lassított olimpián indulhatnak.

Teknős Miklós Pulitzer-díjas képei abban a váci fegyházban készültek, amelybe a fesztiválozók most rendhagyó módon, portrék által leshetnek be. Felkavaró és erős képriport a mai kor betyárjairól – ahogy maga a fotós nevezi a rabokat. Az alkotó a fesztivál második napján mesél is képeiről, magáról a témáról, és a fotók elkészültével kapcsolatos nehézségekről. Ha esetleg még nem láttuk Enyedi Ildikó díjnyertes filmjét a Testről és lélekről-t, vagy annyira tetszett, hogy újranéznénk különleges szín, látvány és hangi világa miatt, akkor a Malter Filmfesztivál záróakkordjaként ezt se hagyjuk ki.

Beremend, Kisharsány, Nagyharsány, Villánykövesd, Vylyan-terasz, augusztus 1-5.

Részletes program és további infók: www.ordogkatlan.hu

súgó
Szentgróti Dávid: Rétegek/Layers
 
film
Parador Húngaro - filmvetítés és közönségtalálkozó
 
lokál
Nézz a lábad alá! – Aknafedlap fotópályázat