PÉCSI LEGENDAKALAUZ
Kövér András sétái – nincs rá jobb szó – lenyűgözőek. Kövi felkészültsége, előadásmódja, jelmeze (hiszen mindig a séta tematikájához illő öltözékben vezeti túráit, lásd képünkön, ahol a pestisjárvány időszakába kalauzolja el közönségét) a legteljesebb élményt nyújtják hallgatóságának. Ahogy ő fogalmaz: „Történeteket mesélek, nem adatokat sorolok” – és ez bizony így van, amit mi is megtapasztalhattunk, hiszen nemrég az Ember tervez, system végez című uránvárosi sétáján vettünk részt és szájtátva hallgattuk a jobbnál-jobb történeteit.
Október 13-án 10 órakor az 1713, a pestis éve című sétáját tartja meg, ami egy hátborzongatóan szórakoztató program, melynek során kiderül, hogyan birkózott meg az ekkortájt számos csapást túlélő Pécs a történelem egyik legpusztítóbb fertőzésével, a pestissel. Beleélhetjük magunkat a 18. század eleji polgárok hétköznapjaiba, melyeket a halálos kór árnyékában töltöttek, megismerkedhetünk korabeli gyógymódokkal, és kiderül, mennyibe került az élet, mik voltak a leggyakoribb nevek és foglalkozások 300 évvel ezelőtt. A túra időtartama kb. 90 perc, a séta létrejöttét becsületkasszás alapon támogathatjuk.
Kövi sétáiról minden további infó megtalálható a pecsilegendakalauz.hu oldalon.
GYÁRVÁROSI SÉTA
A Gyárvárosi séta egy különleges, interaktív városnéző túra. A tematikus séták általában a menő helyeken kalauzolják végig az érdeklődőket, ám a peremvidékek, a külvárosok, a szegregátumok mindig rejtve maradnak a kíváncsiskodó szemek előtt. Ez a séta egy ilyen külvárosba kalauzoljuk el a résztvevőket.
Pécs gyárvárosi városrésze a volt bányászkolóniákkal, ipari múltjával, történeteivel és mai színes társadalmi összetételével rengeteg érdekességet rejt.
A séta ára 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak csak egy ötszázas. A túrák minimum 5 fővel indulnak, bejelentkezni egy nappal a tervezett túra előtt szükséges: Tasnádi Zsófi – 06-30-830-98-40 vagy tasnadizsofia@gmail.com
SÉTÁK A ZSOLNAY NEGYEDBEN
A Zsolnay Negyedben is rendszeresek a séták, melyekről a zsolnaynegyed.hu oldalon lehet tájékozódni. Vannak olyan alkalmak, ahol fel lehet fedezni a Zsolnay Negyed minden zegét-zugát a Zsolnay család legizgalmasabb történeteivel együtt, de tartanak szecessziós sétát is, ahol korabeli jelmezekbe öltözött idegenvezetők idézik meg a századforduló hangulatát és mutatják be a negyeden belül látható szecsessziós helyszíneket.
Aktuális program: október 26. 11:00 – Irodalmi séta. A Zsolnay család történetei mellett léleksimogató versek, novellák és regények részletei hangzanak el az idegenvezetők tolmácsolásában. A séta hossza kb. 90 perc, ára 2000 Ft.
IMAGINE PÉCS
Az Imagine Pécs csapata 2017 óta szervez tematikus sétákat városunkban.
Október 19-én az Íme a pécsi lányok! – séta a pécsi nők nyomában című programjukhoz lehet csatlakozni. Szó lesz nőegyletekről és bordélyokról, egykori testgyakorló intézetről és zárdáról, a Zsolnay család nőtagjairól és szorgos városi honleányokról, miközben újból és újból meggyőződhetünk arról, hogy Pécs az itt élő nők nélkül korántsem lenne az, ami. A séta ára 6400 Ft/fő, hossza 2,5 óra.
További információk: imagine.hu