Tíz év nagy idő egy zenekar életében. Hogyan indult ez a hosszúra nyúlt kaland?
Úgy, mint egy kamasz szerelem, az ember tudja, hogy házasság, gyerek, örök hűség is lehet a vége, de érzi, hogy ez nem lehet komoly ilyen fiatalon, úgyhogy csak lubickol benne, felelősség nélkül. Mi sem láttuk magunkat tíz évre előre, de az, hogy most így vagyunk és ennyi mindent átéltünk együtt, az nagyon lelkessé tesz és elégedettek, boldogok vagyunk vele. Egy baráti társaság lettünk az idők folyamán, ragaszkodunk egymáshoz, ezért lehetünk most egy tíz éves zenekar.
Az elmúlt időszakban mik voltak a mérföldkövek az együttes életében? Mire vagytok a legbüszkébbek?
Arra, hogy egyáltalán működünk, mint amatőr zenekar. A működés érdekében sok áldozatot hozunk, időnket, energiánkat és pénzünket nem kímélve éltetjük a produkciót. Évente 10-20 koncertünk van, ezeknek a bevételéből gazdálkodtuk ki, hogy 3 év alatt 3 nagylemezt tudtunk megjelentetni. Az első mérföldkő a Tisztelem a nyomulást című lemezünk volt, aminek a mai napig köszönhetjük a minimális ismertségünket. A következő mérföldkő az újra alakulásunk volt 2013-ban. Ezután jött két lemez, idén érkezik a harmadik. Minden évben hasonló a koncertfelhozatalunk, de ami igazán nagy volt és mérföldkőnek is számít, az a 2017-es szilveszteri koncertünk a Széchenyi téren, ahol több ezer ember láthatott minket.
Áll mögöttetek valamiféle menedzsment? Ki intézi a lemezkiadásokat, a koncertszervezést és a közönséggel való kapcsolattartást?
Az indulás óta magunk menedzseljük a bandát. A koncerteket mindig más szervezi és szerencsére az elmúlt 3 évben egyre több felkérést kapunk. Sokat köszönhetünk a lelkes pécsi koncertszervezőknek, hiszen rajta tartanak minket Pécs könnyűzenei térképén. A lemezeket igazából nem adjuk ki, csak csináltatunk belőlük 50 példányt, amit elosztogatunk. Egy ilyen kis helyi hobbyzenekarnak nincs olyan szintű közönsége, akikkel gondot okozna a kapcsolattartás és általában a legfanatikusabb Kubalibre rajongókkal össze is haverkodunk. Megkockáztatom, hogy az ilyen helyi kistermelő zenekaroké a jövő. Illetve, remélem.
Véleményed szerint hol tart most a Kubalibre?
Büszkék lehetünk a kis bandánkra. Számunkra a Kubalibre egy kincs. A tíz év alatt sokszor kértünk bocsánatot és ostoroztuk magunkat, illetve mindig azt sugároztuk magunkról, hogy nem kell komolyan venni, ez csak egy geg, úgyhogy gyertek, igyunk, bohóckodjunk, nevessünk mindenen, egymáson. Ez ma is igaz, de azért lett ebből egy olyan érték, amiért érdemes eljönni az eseményeinkre. Ott tartunk most, hogy valamit létrehoztunk, amit már ki lehet tenni egy polcra, hogy nézd: 4 lemez, 10 év, kb. 100 koncert.
Mire számíthatunk tőletek a közeljövőben?
November 2-án a Nappaliban ünnepeltük a zenekar alapításának tizedik évfordulóját. Ez egy jó hosszú életműkoncert volt különleges vendégekkel. Most egy darabig nem tervezünk új albumot, valószínűbb, hogy ezentúl inkább 1-2 dallal, EP-kkel jelentkezünk inkább.
A végére hagytuk a legpikánsabb kérdést. Szerinted miért követeli ennyire erősen minden Kubalibre koncert végén a közönség a Baszódj meg című dalotokat?
Egy kedves, régi barátom mondta, hogy sosem szabad teljesen kielégíteni a közönséget, mindig hagyni kell őket sóvárogni. Ezért mi nem is játsszuk el mindig ezt a dalt, így a közönség mindig kéri, mert nem tudhatja, hogy mikor kapja meg. Na de amikor megkapják, na, akkor tisztelik a nyomulást!