Tekerj terepen!
Tekerj terepen!
szerk / 2019-06-21 lokál
Jó dolog terepen bringázni, a forró nyári aszfalt helyett csábítóbbak az árnyékos, bár kissé technikásabb útvonalak. Kevesen tudják azonban, hogy az erdőben nem kerékpározhatunk kedvünkre bárhol. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, és néhány tippet, merre érdemes indulni.

Bringa kontra erdő

A terepbringázást alapvetően az erdőtörvény és az annál jóval szigorúbb természetvédelmi törvény szabályozza. A legfontosabb feltételek és korlátozások lényege, hogy az erdei élőhelyet ne károsítsuk, és ne zavarjuk se a többi természetjárót, se az erdőgazdálkodási tevékenységet.

- A jelzett turistaúton csak akkor tekerhetünk, ha az kerékpáros útként is ki van jelölve;

- A KRESZ szabályai az erdei kerékpáros utakon is érvényesek;

- Fontos ügyelni az útviszonyoknak megfelelő sebességre, ami az erdőben max. 30 km/óra lehet;

- Erdészeti utakon kijelölt kerékpáros szakaszokon számítsunk: rosszul belátható, egyenetlen úttestű részekre, nagy lejtésű utakra, kis ívű kanyarokra, gépjármű- és munkagép forgalomra is;

- Fokozottan védett területeken a kijelölt kerékpáros és turista utakról tilos letérni.

Merre tekerj?

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet, a Jakab-hegy nyúlványai bővelkednek természeti és kultúrtörténeti látnivalókban. A Sás-völgyben, Hetvehelyről indulva a Nyáras völgyön át akár Abaligetig is eljutunk. A Kelet-Mecsekben Zobákpuszta előtt – ha felhajtunk az erdészeti bekötőútra – eltekerhetünk Pusztabányáig, majd onnan Kisújbányára. Innen Pécsvárad irányába vagy Máré vár felé is tudunk még szimpatikus szakaszokat keresni.

Ajánlott beszerezni a Mecsek Turistatérképet, amely jelzi a kerékpározásra kijelölt erdei utakat!

 

lokál
ÁTJÁRÓ 8. rész
 
lokál
Made in Pécs-díj 2016 – Az év új projektje
 
súgó
POSzT