A mai kelésben mégis volt valami plusz kecs, meg báj. Egy csipetnyi extra izgalom.

Este ugyanis döntőt játszik a válogatott. Brazíliával.

– Történelmi nap ez a mai!- szusszant ki Tivadar bácsiból hangosan is a gondolat.

A nyitott ablaknál állt és szinte harapta a Fekete-erdő oxigéndús ájerét. A kétszintes tüchtig kis palota ugyanis a fentebb említett zöldövezet peremén állt. A köztiszteletnek örvendő nyugdíjas úr egyedül bérelte a majd 250 négyzetméteres ingatlant. Megengedhette magának, hiszen közel 15 éve vonult vissza ide, a közeli Bázel központú Roche gyógyszermultitól, mint kutatóorvos, ahová addig, 40 évig, minden hétköznap vonattal ingázott. Két felnőtt fia spóraként szóródott szét a világban, és más égtájakon vertek gyökeret. Felesége halála után, nagyobb ünnepeken itt Freiburgban gyűlt össze a család, de az év nagy részét egyedül töltötte itt, három ország metszésében, a langymeleg nyugatnémet jólétben.

Szokott precízséggel helyezte papucsait a duplaágy alá, majd laticellel a hóna alatt kiballagott a ház mögötti kertbe. A napüdvözletet átvezetésként néhány ülő ászana, levezetésként pedig egy háromperces utpluthi-póz követett. Nem is rossz egy 80 éves embertől! - nyugtázta magában a gyakorlatsor végén.

Ezután könnyű reggeli következett. Zsírszegény Landliebe joghurtba szórt chia-magos biorizs ostya. Lendületet ad a napnak, meg hát a székletet is lazítja.

Hősünk ezután e-bike-on kedvenc belvárosi kávézójába, az Incontro-ba tekert, ahol kedvenc laktózmentes cortadója mellett a Sonntag Zeitung híreiből szemezgetett. Az egész germán sajtó az aznap esti döntő lázában égett. Méltatták a szövetségi kapitányt, a védelmet és a csapat rendkívüli összeszokottságát.

Útja ezután a vasútállomás melletti bérgarázshoz vezetett. Három autót tartott fent. Mai döntése, nem véletlenül, a Teslára esett. Mire átsuhant a szomszédos Svájcba, már delet harangoztak. A volt munkahelyéhez közeli World Wide Delicate csarnokba sietett, és kedvenc pultjánál argentin steaket rendelt zöld körettel. Fizetéskor extra borravalót adott a mexikói vendégszakácsnak, és néhány keresetlen szóval vigasztalni próbálta csapata múlt heti kiesése miatt.

Majd újra autóba szállt és a francia Colmar felé vette az irányt. A város melletti elit golfklubnak volt a tiszteletbeli tagja évtizedek óta.

Végül hét óra körül ért haza. Lefürdött. Búza sört vett elő a frigóból. Popcornt készített. Pokrócba csavart lábbal a TV elé ült, majd öt perccel a kezdősípszó előtt hirtelen elnyomta valami nehéz, izgatott álom.

Tivadar bácsi remegő másnapra ébredt. Az ordító fejfájás mögül fél szemmel lassan körülnézett az 50 négyzetméteres MÁV-garzonban, ami úgy nézett ki, mint ahol előző este, egy szebb napokat is látott nyugdíjas zenepedagógus atomjaira ment. A bútorokat valaki apró tűzifára vágta. Az egyetlen megmaradt berendezési tárgyon, a tévén, a hajnali egyperces híradóban éppen hiábavaló Soros-hajók hömpölyögtek. A fotelben hősünk, pokrócba csavarva. Egyik kezében távirányító, a másikban egy széles pengéjű gallyazófejsze.

Amikor végül kitántorgott a mosdóba a műfogsorért, hirtelen testet öltött a rémálom. A fürdőszobatükrön vérrel írva ott állt a tegnapi csoportkör végeredménye: 0-2.

Alatta borotvahabbal az örökérvényű tételmondat: „Wüdest du es bezveifeln dass wir das Leben neu sistematisieren müssen!?”