„1931. január 5-én születtem Pécsett. Munkáscsaládból származom, édesapám a Türr-malomban dolgozott molnársegédként. Elemibe az Ágoston térre, majd egy négy osztályos polgári iskolába, a Zrínyi utcába jártam. Szüleim tanácsára, akik értelmiségi pályát szántak nekem, a Pécsi Püspöki Lyceum és Tanítóképzőbe folytattam középiskolai tanulmányaimat, ahol 1949-ben érettségiztem.

Kapóra jött, hogy akkor rendelték el az országban a kötelező nyolc osztály elvégzését, ezért az országban sürgősen általános iskolai szaktanárokra volt szükség. Így az éppen megalakult Pécsi Állami Pedagógiai Főiskolára jelentkeztem, és nyertem felvételt. A főiskolán a biológia-földrajz-egészségtan szakot választottam. Tizenhárman kezdtük meg ezen a szakon a tanulmányainkat. Kiváló tanárok és professzorok tanítottak, nagyon sokat köszönhetek nekik. Kiemelném Dr. Bóna Imrét, aki földrajzot, Dr. Uherkovich Gábort, aki növénytant és Wéber Mihályt, aki állattant tanított. Érdekességképpen elmondom, hogy az Ifjúság úti botanikus kert első száz négyzetméterének létrehozásában mi hallgatók is részt vettünk ásóval, kapával és a két kezünk munkájával. Egyébként a főiskolai tanulmányainkért ösztöndíjat kaptunk, ami persze nem volt nagy összeg. Ebből a pénzből én nem sokat költöttem, mindig odaadtam a szüleimnek.

1952-ben államvizsgáztam, és a főiskola végeztével azt gondoltam, végre taníthatok. Ám nem így történt. Az évfolyamunkon legtöbben azonnal kaptak tanítói állást, viszont hárman sajnos nem, köztük én sem. A Tanulmányi osztályon közölték velem, hogy Budapestre kell mennem az V. kerületbe, az Akadémia utca 3-ba. Az egész környék akkor az ÁVO felügyelete alatt állt. Ott tudtam meg a tisztektől, hogy Szabolcs-Szatmár Bereg megyében fogok analfabétákkal foglalkozni. Próbáltam megértetni velük, hogy én kezdő pedagógusként erre nem vagyok módszertanilag felkészítve. Szerencsére elfogadták az érveimet. Két hét múlva kaptam egy újabb értesítést, ismét Budapestre kellett mennem. Ezúttal az Országos Úttörő Központba nyílt lehetőségem dolgozni. Ez sem tanári állás volt, de elvállaltam. Úttörő csapatokat kellett látogatnom, módszertani segítséget nyújtottam úttörővezetőknek, mindezt úgy, hogy soha nem voltam úttörő. Egy évig dolgoztam ott, utána katonaköteles lettem.

Megkaptam a behívómat, majd – mivel volt felsőfokú végzettségem –, tisztiiskolába küldtek. Az iskola után tisztté avattak, majd Jánoshalmára kerültem személyi tolmácsnak, ahol hat hónapig dolgoztam. Kis kitérő után, amikor is az akkoriban alakult kiegészítő parancsnokságon mozgósítási tisztként dolgoztam Pécsett, vissza kellett térnem Budapestre, az Országos Légvédelmi Parancsnokságra. Itt 1956-ig, a forradalom kitöréséig szolgáltam. Október 23-ától néhány napig sokan örültünk a forradalom kitörésének, egymást köszöntöttük Budapest utcáin, bíztunk a szabadság eljövetelében. Sajnos november 4-én az ablakomból láttam, ahogy érkeznek az orosz harckocsik, és akkor már tudtam, hogy oda a mi forradalmunk. Másnap reggel 6 órakor két orosz gyalogos csöngetett be géppisztollyal a kezében és azt kérdezték, hogy ’Van-e itt fasiszta?’. Ijedten válaszoltam, hogy nincs. Szerencsére elmentek. A forradalom leverése után sajnos visszajöttek a kommunisták, akik összeszedték a tiszteket, köztük engem is. Elém tettek egy Tiszti Nyilatkozatot. A lelkiismeretem nem vitt rá, hogy aláírjam azt, hogy elismerem a Kádár-kormányt. Ma sem írnám alá. Négy évig voltam katona, és alig 20 perc alatt kirúgtak a hadseregből. A hivatalos verdikt persze az lett, hogy saját kérésemre mentettek fel a katonai szolgálat alól. Hazajöttem ismét Pécsre.

Az eddigi történetből is látszik, hogy a pedagógiai főiskola elvégzése után évek teltek el, és – rajtam teljesen kívülálló okokból – még egy percet sem tanítottam. Pécsett aztán felkerestem a Művelődési Osztályt, jelentkeztem pedagógusnak, de az 56-ban alá nem írt nyilatkozat miatt néhány hónapig nem kaptam állást. Aztán végre elhelyezkedhettem tanítóként, de ugyanezen ok miatt akkor sem Pécsett. Először Mecseknádasdon, majd Lovászhetényben taníthattam. Később egykori évfolyamtársam, Kiss Miklós igazgató hívására a Pécsi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben helyezkedtem el. Szaktárgyat, élelmiszeráru ismeretet tanítottam szakácsoknak, cukrászoknak, felszolgálóknak, kereskedőknek. Eleinte osztályfőnök voltam, majd tíz év után igazgatóhelyettes lettem. Legbüszkébb arra vagyok, hogy néhány évig megbízott igazgatóként én irányíthattam az iskolát. Végül 33 év után innen vonultam nyugdíjba.”