Portré: Hegyi Maja
Portré: Hegyi Maja
/ 2015-04-22 lokál
Hegyi Maja a SZOBA után a Streattel dobott egy nagyot Pécs belvárosán, ismét egy olyan helyet nyitott, amire kötelező odafigyelni. Egy jogászlány története arról, mit csinálj, ha sosem szeretnél beülni egy unalmas irodába kiskosztümben, mert a saját álmaid fontosabbak másokénál.

Hegyi Maja eredetileg mágocsi, az egyetem miatt, 2005 szeptemberében került Pécsre. Pécs választása nagyon egyértelmű volt számára, nem is jelölt meg budapesti egyetemet. „Jogi egyetemet végeztem 3 éve, de nem merült fel, hogy a szakmában maradjak, éreztem, hogy az nem az én utam, de olyan típus vagyok, hogy amit elkezdtem, azt be is fejezem. Sokkal jobban érzem magam így, hogy a saját magam ura vagyok, mintha egy irodában kellene ülni. Ildu (Sándor Ildikó), akivel minden vállalkozásunk közös, mindent együtt csinálunk, ugyanígy volt. 2010-ben alakult úgy, hogy én az államvizsga előtt álltam, ő egy válaszút előtt, döntenünk kellett, hogy én belekerülök, ő pedig benne marad-e a mókuskerékben, vagy elindítjuk a saját vállalkozásunkat. Belevágtunk, és azóta ezzel sodródunk.”

Maja viszont azóta is használja jogi tudását, hiszen elég sok jogszabálynak kell megfelelniük a két vendéglátóhelyünkön. „A jogi egyetem arra tanított meg, hogy jogról magyarra tudok fordítani. Ezen kívül érdekes, mennyire másképp viszonyulnak hozzád, amikor Dr. Hegyi Mariettaként mutatkozol be, mint amikor Hegyi Majaként. Itt tart Magyarország 2015-ben, de ezt néha tudatosan ki is használom, tudom, mikor hogyan kell bemutatkozni.”

Maja a SZOBA megnyitása előtt nem igazán járt belvárosi helyekre, a saját kocsmája volt az első törzshelye. „Az egyetem a mai napig karonként bekorlátozza a hallgatókat, hogy merre menjenek bulizni, én pedig mentem a jogászokkal. A Király utcára nem nagyon merészkedtem, érdekes, hogy aztán mindkét helyünk itt nyílt.”

2010-ben, a kulturális főváros évében kezdődött minden. Az időzítés egyáltalán nem volt tudatos, de ekkor sikerült megnyitniuk a SZOBA-t. „Mikor elkezdtük, nagyon pörgött a város, azóta sem volt ilyen év, az a nyár volt a csúcs, az EKF éve. Akkoriban sokkal jobban élt a város, mint most. Nagyon sokan elmentek külföldre vagy Budapestre, a generációnk pedig idősödik. Kicserélődik a vendégkör, ami nem rossz, csak furcsa.” 

A SZOBA esetében a művészetszeretet volt a fő mozgatórugó, és nem is vendéglátóhelynek, hanem lakásgalériának indult.  „A nyitás után 1-2 hónappal viszont igény mutatkozott a vendéglátásra is, és mi is rájöttünk, hogy önmagában a lakásgaléria nem fog megállni. De a kávézó-kocsma mellett nem sorvadt el a művészeti rész sem, továbbra is erősítjük a Pécs-Pest művészeti vonalat.”

A SZOBA mellett a „Hibázni ebmeri dolog” termékek is Majához köthetők. „Egyszer valamiért leírtam azt a mondatot így, hibásan. Bekereteztem, hogy egyszer majd valamit kezdünk vele. A Szobában csináltattunk magunknak ilyen pulcsit, és ebben kezdtünk dolgozni, majd egyre többen kérdezték, hogy hol vehetnének ilyet. Így született a webshop. Ez a szlogen azért jó, mert mindenki tud vele azonosulni, aki dolgozik, az hibázik is.”

Majáék legújabb vállalkozása a Streat, ami hamar a város egyik legjobb burgerezője lett. „A Streat elég régóta érlelődött, hiszen a hobbink a főzés, ez kapcsol ki a legjobban. Az első restaurant-day Pécsett 2012-ben volt, akkor már megvolt az álmunk, hogy egyszer nyitunk egy szendvicsezőt. Ez nagyon jó kiindulási alap volt, a harmadik restaurant-day-en már burgert teszteltünk, ez már közel volt időben is a nyitáshoz. A másik motiváció az volt, hogy sok volt már az éjszakázás, és szerettük volna megnézni, milyen nappal dolgozni. Nekem nagyon furcsa volt korán kelni, és látni, milyen az emberek arca a hírhedt hétfő reggeleken. A hétfőket ugyanis eddig nem tapasztaltam, a SZOBA nem volt nyitva aznap. Élvezem az új életet, és nagyon jó érzés átmenni a SZOBÁ-ba vendégként akkor, amikor én akarok. A régi Szobás lányok vezetik most az üzletet, nagyon örülök, hogy rájuk találtunk.”

Maja és társa úgy érzi, lételemük az új keresése, nagyjából egy évig tudják ugyanazt csinálni anélkül, hogy továbbgondolnák azt. Most a Streat terjeszkedése az új cél egy foodtruck személyében. „A Fishingre már ezzel megyünk, majd a városban szeretnénk egy útvonaltervet elfogadtatni. Pécsett különböző helyeken megállunk majd a kisautónkkal, és áruljuk belőle a burgert.”

lokál
Portré: Varga Gabi
 
film
Vissza a moziba! minifesztivál
 
ételital
Zöld út