30Y x DÜSK
30Y x DÜSK
Papp András / 2023-11-28 zene
Az új 30Y nagylemezzel együtt csodálatosan szép zenekari cuccok is érkeznek. Az együttes a DÜSK divatmárkával közösen alkotta meg új kollekcióját. A márka alapítójával, Hegedűs Dórával beszélgettünk a kooperációról, de csak röviden, hogy minél több képet mutathassunk meg ezekből a menőségekből. 

Hegedűs Dóra (nyitóképünkön) divat- és jelmeztervező márkája, az uniszex divatra fókuszáló DÜSK 2019 óta van jelen a magyar kortárs brandek között. A márka esszenciáját Dóri különböző művészeti ágak iránti érdeklődése határozza meg: alternatív színház, underground zenei szubkultúra és a modern képzőművészet.

Hogyan talált egymásra a 30Y és a DÜSK?

Amióta érdekel a magyar alternatív rockzene, azóta ismerem a 30Y-t és ez volt az egyik első olyan koncertélményem is 2007-ben, ahova azért mentem, mert engem érdekelt a zene és nem azért, mert a szüleimet. Ennek már 16 éve és azóta a rajongó lányból egyszer csak alkotóvá váltam, saját identitással és kreatív tervekkel. Aztán 2021-ben, a márkám, a DÜSK első kollekciójához valahogy evidens volt, hogy a Beck-testvéreket szeretném az egyik modell-párosomnak (ez volt a *LOVE fotósorozat, amit Martin Wandával álmodtunk meg és különböző ismert párosok álltak nekünk modellt a Lovers on the Run című kollekciómhoz). A sok év alatt persze egy barátinak mondható kapcsolat is kialakult a fiúkkal, arról nem is beszélve, hogy Zoli már évek óta próbál befűzni különböző projektekbe, amik általában az idő hiánya miatt nem tudtak megvalósulni. Így amikor március közepén jött egy telefon, hogy „Na! Lenne egy ilyen... Drága Dóri, szorítsd most bele a naptáradba!”, akkor teljesen egyértelmű volt, hogy ebből végre össze is tudunk hozni valami izgalmas együttműködést.

A kollekció megalkotásánál mi volt a fő vezérfonalad?

A kollekció ötvözi a 30Y és a DÜSK esszenciáját, közös pontok mentén egyszerre tartalmazza a grunge esztétikára jellemző feliratokat és falfestések hangulatát, valamint megidézi a 80-as, 90-es évek alternatív zenei előadók plakátjainak hangulatát is. A textileken egyrészt a zenekar állandó fotósának, Bátori Gábor Jimnek (sinco) a képei jelennek meg. A raszterizált fotók által a képek dekonstruálódnak, bizonyos esetekben néha csak egy testrész felnagyított részlete látszik. A kollekció másik fontos eleme a kézi rajzok és szövegek, amikből digitális kollázs technikával végtelenített mintát készítettem. Ezek a túlfolyó feliratok és képek egyfajta vizuális megjelenítései a 30Y és Beck Zoli sűrű, metaforákkal és fontos állításokkal átszőtt szövegeinek. Összességében egy kicsit grunge, lázadó hangulatú kollekció készült, ami mégis hordható darabok összesége.

Mennyire vagy elégedett a végeredménnyel?   

Ez mindig nehéz kérdés, mert én is azok közé tartozom, akik sose tudnak 100%-ig elégedettek lenni. Mindig van valami, ami lehetett volna jobb vagy másabb. De összességében azt gondolom, hogy egy izgalmas merch kollekció született, amivel nem csak én, de a zenekar tagjai is tudnak azonosulni, és mindenki talál majd a kollekcióban olyan darabot, amit el tud magán képzelni.

 

zene
AmperKert - Truesounds: Peter Makto, Gregory S, Davko
 
súgó
Rézfúvós est 
 
zene
The Luckies