Sokak emlékezhetnek olyan női kosármeccsekre, ahol a félidőben egy szőke kissrác rohangált a labdával, 11-es mezben. A 11-es mez Horváth Judité, a többszörös bajnok, válogatott, legendás pécsi irányítóé volt, aki 1997-ben hunyt el tragikus körülmények között. A mezt visszavonultatták, csak kisfia viselhette. „Másfél éves korom óta jártam ki Anyu meccseire” – emlékszik vissza Balázs. „Anyu halála után kezdtem el kosarazni, és 17 évesen hagytam abba. Nagy szerepet játszott a kosárlabda az életemben, óriási NBA és Chicago Bulls rajongó voltam, az első szavaim között szerepelt Jordan, Pippen és Rodman neve, amit le tudtam írni.” A szőke kisfiúból sármos, tehetséges és sikeres fiatalember lett, aki az idei Playboy Man of the Year szavazásába is bekerült – a Fenegyerek kategóriába. Életútja Pécsről Londonon és Budapesten át New Yorkig vezet, miközben többször visszatért szülővárosába. 

Balázs először 18 évesen hagyta el Pécset egy időre. „Pesten kezdtem el a főiskolát, amit aztán sikeresen abba is hagytam egy év után, mert időpocsékolásnak tűnt. Suli után visszaköltöztem Pécsre, egy nyomdában dolgoztam pár hónapig, de nem volt túl bizalomgerjesztő állás.” Balázsé bizonyos szempontból generációjának tipikus története, mely szerint minden út Londonba vezet. „Elkezdtük intézni a dolgokat egy barátommal, és sikerült is munkát találnunk egy London melletti kisvárosban, Basingstoke-ban, ahol elkezdtünk mosogatni. Ezt két hónapig bírtuk, majd szétváltak útjaink. Én átköltöztem Londonba, ahol egy argentin étteremben lettem bartender. Mindeközben elkezdtem rajzolgatni sok év után először, és egész jól ment.”  Innentől véletlenek sora vezetett a tetoválásig. „Londonban teljesen véletlenül találkoztam egy magyar művésszel, aki kint tetovált pár éve, és látott bennem fantáziát. Az ő hatására kezdtem el végül tetoválni. Londonban körülbelül 60 tetoválást csináltam. De szinte fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok, illetve amit csinálok, az jó-e vagy sem. De működött.” Balázs két év londoni munka után döntött úgy, hogy hazaköltözik. „Újra Pécsett találtam magam egy tetováló szettel a hónom alatt. Jó hatással volt rám az a két év, amit kint töltöttem, sokat tanultam. Otthon viszont nem dolgoztam egyetlen tetoválóművésszel sem, szóval nincs is nagyon kialakult véleményem a magyar szcénáról, csak csináltam, amit, és ahogy jónak láttam. Ez működött is, mint ahogy a jelenlegi élethelyzetem mutatja.” Balázs tetoválásai között a fotorealisztikusan megrajzolt képektől a minimalista ábrákon át az erőteljesen absztrakt vagy geometrikus tetoválásokig minden megtalálható, munkái mind professzionalizmust és nagyon komoly esztétikai érzéket sugallnak. A pécsi srác már pár éve dolgozott tetoválóművészként Pécsett, amikor hirtelen beindult a karrierje, és felfedezték tehetségét.  A Punnany-s Wolfie híres alkartetoválását, melyen egy szempár látható, ő varrta, a tetoválás pedig körbeturnézta az országot, hiszen ekkor indult be a Punnany szekere is igazán. „Az első „celeb”, aki megtalált Farkas „Wolfie” Roland volt. Ő volt a lavina, utána nagyon sokan megkerestek a zenei szcénából és a médiából, ami azt eredményezte, hogy Pestre kellett költöznöm.” Bercsényi Balázs tetoválta többek között Éder „SP” Krisztiánt, Istenes Bencét, Dukai Reginát, Metzker Viktóriát, Baki „Andro” Gábort, Lotfi Begit és dubFX-et. A befutásnak egyéb jelei is vannak: a nép hangját képviselő gyakorikérdések.hu-n több kérdés is vonatkozik Balázs tetoválásaira és az árakra.

„Budapesten majdnem pontosan két évet töltöttem. Aztán Instagramon felfigyeltem arra, hogy egy New York-i stúdió művészeket keres, úgyhogy gondoltam, egyszer élünk, elküldtem a portfóliómat nekik. Egy óra múlva válaszoltak is, hogy menjek be a stúdióba egy konzultációra. Egy hét múlva már repültem is. Most itt vagyok egy három éves művészvízummal a zsebemben.” Balázs úgy érzi, a költözés ellenére az élete nagyon sokat nem változott. „Talán kicsit kevesebbet dolgozom most, mint otthon, ami egyáltalán nem zavar. Nagyon szeretem a kollégáimat, és a mentalitást, amit ez a város képvisel, sokkal pozitívabbak, derűlátóbbak itt az emberek. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számomra az élet, remélem, okoz még szép meglepetéseket. Nagyon hálás vagyok, hogy itt tartok, és megtiszteltetésnek érzem, hogy minden nap örömet tudok okozni az embereknek a munkámmal. Próbálom emelni napról napra a munkáim színvonalát, és életem végéig tanulni szeretnék. Azt sem tartom kizártnak, hogy belefogjak valami teljesen másba, és abbahagyjam a tetoválást, majd meglátjuk, hogyan alakul az élet.”