Teszteltük: Next Step Coffee
Teszteltük: Next Step Coffee
Müllner & Kálmán Content Lab / 2019-06-17 ételital
A nap bármelyik szakaszában találunk okot a látogatásra.

Ízléses, a zeg-zugosságot ügyesen kihasználó belső térbe lépünk, amikor a Kórház tér fölött pár lépcsőfokkal a kávézóba érkezünk. Hat asztal a legnagyobb helyiségben, onnan nyílik egy gyereksarok, valamint a hátsó udvar felé is elfér még két asztal, így ez már nem is olyan kevés. Persze a legjobb buli mindig a konyhában, illetve ez esetben a pultnál van, a körül is el lehet álldogálni, ha valaki csak az olaszos „felhajtom a presszót és már megyek is” életérzésre szavaz. Vonzó a kínálat az üvegfalú hűtőben: friss sütemények, gyümölcslevek, paninik, bagelek várják gazdáikat. A pult mögött kedves, szakértő személyzet, pont annyi információval szolgálnak a készülő italokról, ételekről, amennyire a vendégnek szüksége van.

Egy klasszikus reggeli sor mellett döntünk, gyümölcslével kezdünk, mellé rögtön jöhet egy kávé, utána egy sós, majd végül egy édes fogás, és feketeöves kávéfogyasztóként a kilépéshez is dukált egy presszó. A padlizsánkrémes bagelbe paradicsom, olajbogyó és saláta is kerül, amiből a grillezés miatt pont a ropogóssága tűnik el. A bagel itt is bekerült a kontakt grillbe, kár, de a krém fűszeressége így is karaktert ad a szendvicsnek. A másik sós fogásunkról, a fritattáról oly sok említést találtunk a vásárlói visszajelzések között, hogy szinte a Next Step egyik emblematikus fogásaként tekintettünk már rá érkezésünk előtt. A zöldséges változatból rendeltünk is egyet. Jól eltalált kávézós fogás: komolyabb reggelibe és erősebb uzsonnába is jól passzol, haladók pedig egy gyors ebédet is kipipálhatnak vele. A mentás-kivis és az epres-bazsalikomos gyümölcslevek kirobbanóan üdék, tiszta gyümölcsízük akár a sós, akár az édes falatok mellé passzolnak. Az eszpresszónk és a cortadónk felvillanyoz bennünket, és ezen a kávés vegán süti és a csokis keksz is fokoz még egy keveset.

Ferencesek utcája 41. H-P 7:00-18:00; Szo 8:00-16:30.

Értékelésünk: 4,5/5 

Számla:

Menta-kivi és eper-bazsalikom gyümölcslevek: 790 Ft

Cortado: 460 Ft

Hosszú kávé: 390 Ft

Espresso: 390 Ft

Bagel: 690 Ft

Kéksajtos fritatta: 650 Ft

Kávés vegán sütemény: 890 Ft

Csokis keksz: 390 Ft

Összesen: 5440 Ft

súgó
Összeszőve
 
zene
AmperKert
 
súgó
Erdei legendák nyomában