Ancsa Veszprémben született, kis kitérővel került Pécsre. Nem volt tudatos választás a részéről, hogy könyvtáros lesz, bár minden ez irányba mutatott. „Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a veszprémi könyvtárban, az igazolatlan órák terhére olvastam Hrabalt, Kunderát, Dosztojevszkijt, gyakorlatilag mindent, ami az utamba került” – meséli gyerekkoráról. „A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán buddhista tanítóként végeztem filozófia specializációval, sokáig az volt a cél, hogy filozófiával foglalkozhassak. De valahogy mindig egy könyvtárban kötöttem ki. Először a Veszprém Megyei Könyvtárban, majd Óbudán, a Platán Könyvtárban, most pedig itt Pécsett, a Csorba Győző Könyvtárban. Végül megadtam magam, és elvégeztem a Könyvtári Szakember szakot is a Kodolányi Egyetemen. A covidot Hosszúhetényben vészeltük át a családommal, és végül úgy döntöttünk, hogy nem költözünk vissza Budapestre, mert világos volt számunkra, hogy a gyerekeknek jobb lenne egy emberléptékű környezetben felnőni. Amikor kiderült, hogy a pécsi könyvtárba kulturális szervezőt keresnek, azonnal jelentkeztem. Felvettek és rögtön a PécsLIT Irodalmi Fesztiválba csöppentem szervezőként és moderátorként. Hivatalosan kulturális szervező vagyok és a Zöldkönyvtári munkacsoportot vezetem.” Ezen a ponton nem kerülhettük meg a könyvtári dolgozók tavaly novemberi demonstrációját, melynek egyik arca Ancsa lett, és amelyen felhívták a figyelmet a szakemberek tarthatatlan bérére, a túlterheltségre és a munkaerőhiányra. „Ez a petíció – amit még mindig alá lehet írni a csgyk.hu-n –  nem csak a béremelésről szól, hanem egy kiszámítható életpályamodellről, amely garantálja, hogy a könyvtárosok méltó körülmények között, hivatásukhoz méltóan dolgozhassanak. Az kell, hogy messzire hallatszódjon: a könyvtár nem pusztán épület, hanem szellemi otthon. Az itt dolgozók nem csupán munkát végeznek, hanem értéket őriznek és közvetítenek mindenki számára. Íróként, könyvtárosként egyértelmű volt, hogy élére állok a tiltakozásnak. A jelenlegi 15%-os béremelés, és a valós szociális párbeszéd elmaradása elfogadhatatlan, bízunk abban, hogy lesznek még változások”.

Az idegeket felborzoló téma után nyugisabb vizekre eveztünk, és az Ali király karácsonyi vacsorája sikereiről beszélgettünk inkább. A könyv elnyerte 2024-ben az Év Gyerekkönyve díjat elsőkönyves kategóriában és bekerült a The White Ravens katalógusába is, ahová a nemzetközileg elismert gyerek- és ifjúsági irodalom darabjai kerülnek. Fontos pécsi siker, hogy a Bóbita Bábszínházban egy szuper előadás is készült a műből. „A Bóbita Bábszínház igazgatójának, Sramó Gábornak adtam oda a könyvet, aki pár hónappal később jelentkezett, hogy bemutatnák az Ali királyt. Egészen felemelő érzés látni a színpadon megelevenedő mesét, örökre hálás leszek a Bóbita Bábszínház minden tagjának érte. Ráadásul januártól Marosvásárhelyen, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban is előadják helyi bábszínészek a darabot, így Ali király hangja még messzebbre hallatszik. Egyetlen szívfájdalmam, hogy édesapám már nem érte meg a bábszínházi bemutatót, és már nem rajonghattuk körbe az igazi Ali királyt”.

Gyerekkönyveket írni nagyon szép feladat, de nagy felelősség, és még nagyobb kihívás is – sokan így gondolkodnak erről a munkáról. „Nem érzem kihívásnak, igazából nagyon jól szórakozom írás közben és boldoggá tesz, ha nem csak a gyerekek élvezik a mesét, hanem a szüleik sem unják halálra magukat. De érzem a nyomást – azt például nagyon sokszor kérdezték már tőlem, hogy mi a könyveim üzenete, de a helyzet az, hogy nincs üzenet. Azt gondolom, hogy az irodalom feladata nem az, hogy üzengessen, hanem hogy kínáljon egy olyan történetet, amibe a gyerek kényelmesen belehelyezkedhet, és az olvasás távlatából elgondolkodhasson akár fontos témákról is”.

Mennyire nehéz ma megszerettetni az olvasást a gyerekekkel a digitális világban? – motoszkált bennünk a kérdés, amit a legautentikusabb szakembernek egyből fel is tettünk. „Nem látok borzasztó akadályokat. Szerintem a felnőtteknek kellene többet olvasniuk. Ha a gyerek azt látja otthon, hogy a szülei könyveket, újságokat lapozgatnak, neki sem az lesz az első gondolata, hogy az interneten szkrollozzon”.

Ezzel a tökéletes útravalóval zártuk is volna beszélgetésünket, de hirtelen egy szuper hírt osztott meg velünk Ancsa. „Márciusban, a Lampion Kiadó gondozásában jelent meg a Lujzi titkos kertje című ifjúsági regényem. Nagyon izgulok, mert ennek a korosztálynak még sosem írtam. A könyv egy tizennégy éves kamaszlány, Lujzi egy teljes iskolai évét meséli el. A könyvhöz tartozni fog egy lejátszási lista, mindenki belehallgathat majd Lujzi kedvenc zenéibe, így végre lett egy könyvem, amibe beleírhattam: a Just Like Heaven a világ legjobb dala”.

(Fotó: Kölcsey-Gyurkó Sára)