Bor, Mámor, Pécs
Bor, Mámor, Pécs
Morvai Zsolt / 2016-05-04 zene
Most már sokadik éve rendezik meg a Bor, Mámor, Pécs nevű rendezvényt, ami főleg a gasztronómia szerelmeseinek lehet  egy naptárba vésett esemény, hiszen idén május 4-8. között a hagyományos Fűszerünnep mellett egy extrémebbnél is extrémebb Extrém Grill bajnokság is színesíti a kínálatot.

De persze egy ilyen esemény sosem marad zenei aláfestés nélkül, így ez az ízletes öt nap is bővelkedni fog koncertekben.Az első napon a Canarro swinges szalonzenéje, majd az utánuk következő rendhagyó prímástalálkozó szórakoztatja a nagyérdeműt. Május 5-én kicsit elkalandozunk a balkánra, amiről a Taraf de Akácfa és a Cimbaliband fog gondoskosni. A hatodikai napon Deák Bill Gyula söpri el a közönséget, de előtte a pécsi titánok, a Kubalibre teszi helyre a jókedvet. Ez után jól fog jönni a negyedik napon fellépő Rokokó Rosé, és a Besh o droM koncertje, akik előbb kellemesen elringatják a megfáradt gasztrokalandorokat, hogy aztán jól megtáncoltassák őket. A fesztivál záróakkordjaként a funkzene veszi át egy kis időre az uralmat, hiszen fellép az izgalmas koncepcióval játszadozó Kéknyúl (képünkön), utánuk pedig a Ferenczi György és a Rackajam is.

Széchenyi tér Május 4-8. Ingyenes.

lokál
Zöld Pécs - Az év madara: Cigánycsuk
 
ételital
Teszteltük: Kisbalkán Pékség & Tejivó
 
lokál
Eximó Jégrém: Meteo-pauza