Zsófival a Hullámban találkozunk, ő már túl a napi első edzésén, mi még az első kávénk utáni ébredésekben. Az uszodában már javában zajlik a felkészülés Jancsik Árpád edző vezetésével.: „Napi két úszóedzésem van, reggel 7-től 9-ig és délután 4-től 6-ig. Ezek mellett hetente háromszor szárazon is edzek” – kezdi Zsófi.
Az idei nyári játékokra a 2023-as világbajnokságon szerezte meg a kvalifikációt, 200 méter vegyesen első-, 100 méter pillangón második helyen ért célba. „Ezzel meg is lett a paralimpiai kvóta. Viszont a verseny előtt, egy kisebb sérülés miatt egy hetet kórházban töltöttem, úgyhogy ajándék volt az is, hogy ott lehetek egyáltalán” – teszi hozzá. A manchesteri vb óta most áprilisban versenyzett újra. A portugáliai Európa-bajnokságról egy arannyal és két ezüsttel tért haza. Még frissek az emlékei: „Jól éreztem magam nagyon, ez volt a negyedik versenyem Madeirán. Az előző három nagyon jól sikerült, szerettem volna, hogy megmaradjon Madeira varázsa. Ez sikerült is.”
Talán mondhatjuk, hogy az úszás találta meg őt: testvére asztmájára ajánlották az orvosok ezt a sportot, Zsófinak pedig megtetszett, hogy az edzések végén lufit kaptak a sikeres gyerekek. A játékból hamar élsport lett. „2012-ben néztem a paralimpiát, ahol Sors Tamás bajnoki címet szerzett. Akkor döntöttem el, hogy én is paralimpiai bajnok szeretnék lenni. Az akkori edzőm és anyukám segített nemzetközi szintre hozni az úszásomat, 2015-ben kaptam meg a nemzetközi kvalifikációt és az S9-es kategóriámat. 14 évesen vettem részt először Európa-bajnokságon és abban az évben volt a paralimpia (2016) is.” Rögtön a dobogó legalsó fokára állhatott fel. „Rióban még minden ismeretlen volt, az ellenfelek, a közeg. Viszont nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ott lehettem, és hogy bejöttem bronzra. Nem számítottam rá, de szerintem senki sem”– meséli hálával.
A riói és a tokiói paralimpia (2020, valójában 2021) között egy nehezebb időszakon ment keresztül. A covid és az elhalasztott világverseny viszont neki kedveztek, sokkal erősebben és egészségesebben jött ki belőle, és edzőjével is eredményesebb lett a közös munka: „Akkor kezdtünk el dolgozni egy diatetikussal és száraz edzővel. Azt az időszakot egy utolsó utáni lehetőségként éltem meg. Jobban fel tudtunk készülni, adaptálódott a testem a diatetikához és a szárazedzéshez is. De sokat segített az is, hogy csak magunk voltunk, nem volt semmilyen nyomás, úgy edzettünk, ahogyan jól éreztük magunkat. Megérezhettem, hogy milyen szeretni az úszást.”
Tokióban aztán valóra vált az egykori 10 éves kislány álma: neki szólt a Himnusz, aranyérmet szerzett 100 méter pillangón. E mellé két ezüstöt is begyűjtött, 200 méter vegyesen és 400 méter gyorson. „Elképesztő volt, elmondhatatlan érzés” – emlékszik vissza. „Megfogalmazni nem tudom, hogy mitől más paralimpián versenyezni, de teljesen más az atmoszféra olyankor az uszodában is.” Idén is az a cél, hogy saját időin tudjon javítani: „Tokióhoz tudunk mérni. Az jó lenne, ha hasonló eredményt tudnék hozni. A pillét mindenképpen szeretném megvédeni, a többi pedig majd ahogy alakul...”
Zsófi a covid óta diatetikus által összeállított étrend és szigorú napi beosztás szerint él. „Az edzések mellett ott az egyetem is. Most ugyan vizsgaidőszak van, de legalább már nem kell bejárnom” – mosolyodik el. „A szorgalmi időszakban, amikor tudok, bemegyek. Hetente három nap vannak óráim, az nem olyan vészes és persze jófejek és rugalmasak az oktatók is.” Zsófi a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, szociális munkásnak készül. „Mindenképpen valamilyen segítő szakmát szerettem volna választani. Ezen és a pszichológián gondolkodtam, de aztán úgy véltem, hogy a szociális munka jobban passzol hozzám. Addiktológiára szakosodtam, de még bárhogy dönthetek.”
Pécshez és a PSN-hez ragaszkodik, az egyetem után is itt tervezi az életét: „Nem hagynám el Pécset.” A tanulás és az úszás mellett azonban kevés ideje szabadul fel: „Ha van valamennyi szabadidőm, akkor igyekszem a családommal lenni és velük minél több időt eltölteni.”
Szurkoljunk együtt Zsófinak és minden pécsi sportolónak!