Bár Józsa Richárd a képzőművészetek irányába is tett egy kitérőt, mindannyiunk szerencséjére végül mégis a színészi pályát választotta. „Művészeti szakközépiskolába jártam, ahol kerámiázni tanultam. Ma is emlékszem arra az estére, amikor az osztálytársakkal a székesfehérvári Vörösmarty Színházból mentünk haza egy előadás után és mondtam, hogy ‘Úgy csinálnám én ezt, olyan jó lenne!’, mire az egyik osztálytársam visszakérdezett: ‘Hát akkor miért nem csinálod?’. Így tűztem ki magamnak a célt azon az októberi estén, és nem álltam meg, amíg el nem értem. A Kaposvári Egyetemen az utolsó évben Balikó Tamás, az akkori pécsi igazgató tartott nekünk egy kurzust, ahol összeraktunk egy darabot. Így adódott a lehetőség számomra, hogy a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződjek az egyetem után.”

Talán nem véletlen, hogy Richárdot sokféle szerepben láthattuk és láthatjuk. „Amikor idejöttem Pécsre, nagyon pici szerepekben kezdtem, és ez nagyon jó volt. Nem erőltették, hogy mutassam meg magam, ami inkább görcsössé tett volna. Tudtam csendesen figyelni és tanulni. Mindig bent ültem a próbákon, akkor is, ha nem volt jelenetem. Ültem és figyeltem. A legelső darabom a Mohácsi testvérek Istenítélete volt, egy közel négy órás előadás, amiből úgy három és fél órát a színpadon töltöttem, de összesen egy jelenetem volt és körülbelül 30 percenként egy mondatom vagy egy szavam. Ez akkor nagyon fárasztó volt, de hálás vagyok érte. Aztán lépésről lépésre haladtam és mindig úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok. Most is így érzem.” Ahogy kedvenc szereptípusa, úgy kedvenc műfaja, sőt szerepálma sincs. Ehelyett a különböző kihívások tartják fenn az éberségét. „Ha egy könnyedebb vígjátékban kell színpadra állni, annak ugyanúgy megvan a nehézsége, mint bármelyik más előadásnak, mindegyiknek megvan a maga kihívása és ez már önmagában izgalmas. A rendezőkkel kapcsolatosan is szeretem azt, hogy mindegyiktől tanulhatok valamit, ami aztán az enyém lesz. Nagyon örültem, hogy az elmúlt pár hónapban új rendezőkkel is dolgozhattam együtt. Folyamatosan mozgásban tart ez a hivatás.”

A vírushelyzet többször megakasztotta a színházi munkát, ami Richárdot is megviselte. „Nem tudom, mikor fogjuk ezt kiheverni. Dolgozunk most is, de nem tudjuk, hogy a végeredményt mikor látja majd a néző, vagyis mikor válik a munkánk valósággá. Amikor hat hétig készülünk valamire, akkor a sejtjeinkben érezzük, hogy mikorra kell annak összeállnia. Most meg nem tudom, hogy hol tartok. Olyan, mint amikor a birkanyáj ki van terelve a legelőre, de nincs egy kutya, aki összeterelje őket.”
Második éve tanít a Művészeti Szakközépiskola felnőttképzésében, most már egyfajta nemhivatalos osztályfőnökként oktat színészmesterséget. „Tanítani izgalmas és egyúttal nagyon nagy felelősség. Remélem, hogy én is jó hatással vagyok a gyerekekre, ők rám mindenképpen nagyon jó hatással vannak. Úgy érzem, hogy van már valami a tarsolyomban és ezt át tudom adni nekik. Az a legjobb az egészben, amikor megszületik valami, amiben tudom, hogy egy pici darab belőlem is van, akkor nagyon boldog tudok lenni. Valamiféle barátság is kialakult köztünk a gyerekekkel, hívhatnak, ha bármikor, bármire szükségük van.”
Richárd azt mondja magáról, hogy kifejezetten izgulós, a premierek például ezért nem a kedvencei. „Igazából nem küzdök ellene, hanem elfogadom, hogy én most éppen izgulok. Persze vannak technikák is, amikkel lehet oldani a feszültséget, azokat is szoktam gyakorolni. Ilyenek premierek előtt a lökő-hajító mozdulatok, vagy maga a mozgás. Azért szeretek például olyan darabokban játszani a bemutatón, amikben mozogni kell, mert azzal rögtön kimegy a feszültség belőlem. Sokkal nehezebb egy olyan darabban nem izgulni, ahol csak ülni és beszélgetni kell fél órán keresztül.” Sokkal kevésbé izgulós tevékenységként szabadidejében rovaremésztő növényeket, kancsókákat nevel. „Volt olyan időszak, amikor gondolkodtam, hogy a kertészet irányába megyek, mert az is nagyon fontos az életemben.” Mi, pécsiek mindenesetre nagyon örülünk, hogy Józsa Richárd az estéket gyakran tölti a színpadon, amíg a növények otthon várják.

(Fotó: Mihály László)