Tolna után Baranya, avagy hogyan került gin a Zsolnay-palackba?
Tolna után Baranya, avagy hogyan került gin a Zsolnay-palackba?
Müllner & Kálmán Content Lab / 2025-01-27 ételital
Jó pár éve még se Baranya, de még Magyarország sem volt kifejezetten a ginkészítés Mekkája, majd fordult egyet a világ, és az utóbbi években egyre több boróka ízesítésű égetett szeszesital készül itthon is. A Tolna megyében, a györkönyi pincehegyen készülő Búzavirág Gin készítői elsők között értek el hazai és nemzetközi sikereket a búzavirág szirmoktól világoskék ginjükkel. 2021-ben Tolna után Baranyába érkeztek, hogy a Zsolnay Porcelán Manufaktúrával közösen kifőzzenek valami újat.

A Zsolnay porcelánok közül talán a búzavirág motívummal díszített készlet az egyik legismertebb termékcsaládja a márkának, a Búzavirág Gin pedig Magyarország egyik legismertebb kézműves alkoholos itala – meséli az egymásra találás és egyben a Zsolnay Gin történetének kezdetét Viszkei Ági, a Búzavirág Gin társtulajdonosa. A búzavirággal kezdődött tehát minden, hogy azután Zsolnay Vilmos születésének 193. évfordulójára megszülethessen a Zsolnay Gin, amit a búzavirágon túl az a közös akarat hozott létre, hogy valami meglepő újdonsággal rukkolhasson elő mindkét márka.

Mecseki kamilla és vadgyömbér

A gin alapvetően égetett szeszesital, ami boróka és különböző fűszerek felhasználásával készül. Általában hosszú kísérletezés során tökéletesedik a recept – ez a Zsolnay Gin esetében sem történt másképp. A folyamat a minőségi alapanyagok kiválasztásával kezdődik, majd az egyes fűszerek arányának megtalálásával folytatódik, végül a megfelelő áztatási időtartam során érünk el a folyamat végére.

A minőségi ginhez elengedhetetlen a főzőmester szakértelme, aki olyan, akár egy séf: ízlésének és főzési tudásának jegyeit hordozza magában a gin ízvilága. Bár a modern lepárló berendezések már sok mindent maguktól is tudnak, de még mindig a legmegbízhatóbb az érzékszervi teszt: az illatok és az ízek folyamatos ellenőrzése.

Természetesen az ital minősége a legfontosabb, de sokat számít a külcsín is, hiszen a palackkal találkozik először a vásárló, ez lesz az első, amit észrevesz, és a Zsolnay mintával festett üvegpalack valóban vonzza a tekintetet. De a Zsolnay Gin nem csak ettől pécsi, hanem attól is, mert olyan, a környékre jellemző helyi virágok hozzáadásával készül, mint a mecseki kamilla és a vadgyömbér. A klasszikus, borókás és citrusos ízvilág mellett ezek a helyi növények adják az ital fő karakterjegyeit.

A gin helye az asztalon

A gin étkezés előtt, közben és azt követően is jól esik. Nincsen kötött helye a menüben – amilyen szabadon lehet megválasztani a készítéséhez felhasznált fűszereket, éppúgy lehet fogyasztani akkor, amikor csak szeretnénk. Egyre népszerűbbek a ginvacsorák is, ahol különféle ginekhez párosított fogásokat szolgálnak fel, ami még jobban kiemeli az ízek harmóniáját.

Persze a gin egyik legnépszerűbb felhasználása továbbra is a koktélok készítése, valamint a gin-tonik. Ebben az esetben a Zsolnay Gint mindenképpen olyan kisüveges prémium tonikkal ajánlja Viszkei Ági, ami kiemeli az ízjegyeit és nem elnyomja azt, hiszen az ital háromnegyedét a tonik teszi ki. Az ízesített tonikot felejtsük el, inkább a semlegesebb, indian tonikkal keverjük, töltsük rá jó sok jégre, a végén pedig díszítsük friss mandarinnal és egy vékony szelet gyömbérrel.

Persze tisztán kóstolva lehet kiérezni a legjobban az ízeket a ginnél is. Külföldön már bevált szokás, itthon még nem annyira elterjedt, de ugyanolyan jó lehet röviditalként is fogyasztani, mint egy minőségi pálinkát vagy rumot.


Elismerések a Zsolnaynak

A Zsolnay Gint 2023-ban két aranycsillaggal értékelték Londonban a Great Taste Awardon, illetve a London Spirits Competition és a World Gin Awards is ezüst minősítéssel értékelte az italt.

 

lokál
Mesél a város – Kiss Tibor Noé: Az éjszaka mindenhol csöndes és sötét
 
lokál
Séta a Mecsekért
 
lokál
„A magyar drukkerek mindig tophangulatot csinálnak”