Domenico huszonhét évet töltött a vízben sportolóként. 2016-ig játszott aktívan, ebből sok-sok évig Pécsen és három évig Olaszországban, ahol állampolgársága révén szintén hazainak számított. „Apai nagypapám érkezett Magyarországra a II. világháború során, itt ismerte meg a nagymamámat, és bár én már itt születtem, olasz állampolgárságom is van. A vízilabda pont a 90-es évek elején éledezett újra Pécsen, amikor én elkezdtem játszani. A csoportban nagyjából harmincan kezdtünk, még a sátortetős medencében játszottunk, ami akkor még nem feszített víztükrű volt. Volt egy korlát körbe a medencén, arra tettünk fel két papucsot, az lett a kapu. Ehhez képest ma már 15-16 éve az első osztályban szerepel a csapat, és a kezdeti 30-40 játékoshoz képest most 200 fő az utánpótlás bázis, a hazai meccseink pedig teltházasak. Személyesen is nagyon-nagyon sokat kaptam a sporttól. Olimpiai bajnok csapattársaim voltak, nemzetközi kupában játszhattam a pécsi csapat színeiben, majdnem 300 OB I-es mérkőzést játszottam, és megtapasztalhattam azt, hogy milyen profi játékosként külföldön szerepelni. És a feleségemet is az uszodában ismertem meg”.

Az aktív sportolói évek után a szakmai oldalra állt át vezetőként. „A PVSK OB-I vízilabda csapat szakosztályvezetőjeként én tárgyalok a játékosokkal, az edzőkkel, tartom a szövetséggel és a szponzorokkal a napi kapcsolatot, szervezem a hazai rendezésű mérkőzéseket és az idegenbeli utazásokat. Hozzám tartozik minden olyan dolog, ami a csapat napi működéséhez szükséges, akár a sportolók éppen aktuális egyéni problémái vagy intéznivalói is. Nagy büszkeséggel képviselem ezt a csapatot, amikor teltház van egy mérkőzésen, amikor idegenben szép eredményt érünk el, vagy amikor olyan fiatal játékosokat keresnek meg és visznek el nagy csapatok, akik itt lettek első osztályú játékosokká. Ez mind-mind olyan eredmény, amiért érdemes nap mint nap küzdeni, meg harcolni. És ehhez óriási segítség, hogy létesítményvezetőként itt van az irodám a Hullámfürdőben, így folyamatosan a csapat közelében vagyok”.

Saját bevallása szerint a Hullámfürdő vezetése rendkívül szerteágazó feladat, komoly kihívásokkal. „360 napot vagyunk nyitva egy évben, naponta 16 órát, de amikor zárva vagyunk, a gépeink és a rendszereink akkor is működnek. Több mint harminc kollégámmal együtt próbáljuk a lehető legjobb módon működtetni ezt a nagy létesítményt, ami sokszor nem egyszerű. A városnak ez az egyetlen olyan uszodája, ami ennyit van nyitva, illetve ahol 50 méteres feszített víztükrű medence üzemel télen-nyáron. Miközben nagyon sok sportoló és csapat készül nálunk a versenyekre többféle sportágban, a nagyközönségnek is rendelkezésére állunk és külsős bérlőket, például iskolákat is kiszolgálunk. Tehát nagyon sokfelé kell megfelelnünk, és erre sajnos csak egyetlen 50x21 méteres medencénk van, nyolc sávval, miközben legalább kétszer ennyire lenne szükség. Az első és legfontosabb feladatunk az, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló technikát hiba nélkül tudjuk üzemeltetni és hogy a vendégeink a lehető legkevésbé érzékeljék, hogy a technológia és az épületeink nem újszerűek. Szeretnénk itt a város közepén egy olyan létesítmény lenni, ahova szívesen jönnek a vendégek, és utána úgy távoznak, hogy jó élményekkel mennek haza”. Ezért Domenico vezetésével folyamatosak a kisebb-nagyobb fejlesztések. „Két szaunát teljesen újjáépítettünk, a konditermet felújítottuk és kibővítettük, a strandszezonra felújítottuk a játszóteret, és készül egy strandröplabdapálya is. Most épp egy gyerekpancsoló megvalósítását készítjük elő, ami egy 30 éves hiányt pótolna”.
Míg Domenico a sportolói éveket főleg vízben, az utóbbi éveket inkább a szárazon töltötte. A versenysportból való visszavonulása után két-három évig inkább csak távolabbról szemlélte a medencét, de egy ideje újra rendszeresen úszik, most már csak a saját örömére. Nyaraláskor pedig a gyerekei gondoskodnak róla, hogy megmártózzon a Balatonban vagy a tengerben.