Bodó Marciról már sokszor írták, hogy „a pécsi underground ikonikus figurája”. A ködös definíció leginkább azt jelzi, olyan emberről van szó, aki folyamatosan nyomot hagy, akkor is, ha street art munkáihoz, zenéjéhez vagy plakátjaihoz nem mindenki tud arcot párosítani. Legtöbben talán dj-ként ismerik,  rendszeresen zenél a Tilos Rádióban,  Dj Bodoo-ként pedig 2001-ben alapítótagja volt az FPT-partiknak,  rengeteg legendás bulit tartottak, zenéltek a TV-toronyban vagy a Kinóban. A zene azonban csak az egyik sarokkő. „A zene és a képzőművészeti munka együttműködik,  elválaszthatatlanok. Amíg mind a kettőben van fejlődési lehetőség,  addig csinálni fogom,  ez a lehetőség pedig végtelen. Én nem leszek munkanélküli soha” – mondja Marci a Nappaliban, ahol nem csak a lemezjátszók mögött állt már számtalanszor,  de a hely nyitókiállítását is az ő fotóiból, stenciljeiből és grafikáiból rendezték. Jelenleg két nagyobb munkán dolgozik, egy fotós könyvön,  amely az elmúlt 2-3 év anyagát zárná le,  valamint saját lemezének kiadásán. „A lemez nagyon lassan érik,  mint egy fa, amit az elültetés után 5 évvel lehet leszüretelni. Én ilyen „lassú víz partot mos” csávó vagyok,  itt pörgünk több tízezer éve ezen a bolygón, most minek sietnék?” Marci szerint egyébként a zenével foglalkozó embereknek óriási felelőssége van,  hiszen a zene információt közvetít, rengéseket bocsát ki, ami befolyásolja a hallgatóját a gondolkodásban, a létezésben. Szerinte munkái kicsit olyanok,  mintha a hetvenes években ragadtak volna. „A filmes fotózás, a lemezről zenélés vagy a dobolás nem igényel modern elektronikus eszközöket, ha visszamennék 1978-ba,  amikor születtem, ezeket akkor is meg tudnám csinálni.” A Beck Zoliékkal közös Szellemírók-projekt is ilyen,  ahol szitanyomatokat, stencileket készít régmúlt idők vagy napjaink költőiről, mint Ady,  József Attila vagy Erdős Virág. Marci szerint vannak emberek,  akik egyszer csak eltűnnek,  majd a semmiből újra megjelennek,  hogy felkavarják a várost. Ő is ilyen. „Most tervezem egy kicsit Pécsen tartani magamat,  amennyire bírom, de persze el-el kell menjek,  hogy frissüljek, mint egy szoftver. Szükségem van a szellemi tárhelyem folyamatos töltésére olyan helyeken,  mint Bécs, Berlin vagy épp Törökország. Elmész valahová, és megváltozik minden” – mondja igazi világpolgárként, akire a közelmúltban nagy hatást gyakorolt az Ozora kapcsán megismert goa-trance közösség. „Ez egy modern technológiát használó neo-hippi vándor törzs vagy brigád, akik utaznak a világban,  nincs meg bennük az a felosztása a világnak, ami rengeteg problémát okoz, nincsenek országzászlók.” Bodó Marci Ozorán, Portugáliában és Srí Lankán két hétig dolgozott a közösséggel, de szerinte igazán akkor lehetne elmélyedni ebben az életformában, ha egy évig járná velük a világot. „Az ilyen hosszú utazás viszont fárasztó, és valami közben ideköt. Olyan vagyok, mint a fel-feldobott kő,  teljesen mégsem szabad.” Marci gyökerei a Dunántúlra és Pécsre nyúlnak. A város mintázata a szemében a következő: az egyetem miatt nyitott, gazdaságilag zárt,  szociálisan nyitott, mert ötvöz horvátot,  svábot, hagyományokat visz magával. Marci hiába foglalkozik rengeteg dologgal, terveket nehéz belőle kihúzni. „Ha tervezgetsz, csak ideges leszel” – idéz, majd elárulja,  biztosan Ozorával tud számolni. „Betűket írok fákra, zenekarral zenélek, vagy dj-zek a színpadon, ezek pixelek. Ozorán,  ebben a közösségben sokkal kevesebb pixel van,  de az sokkal nagyobb nyomot hagy. Egy kisebb közösségben hasznosabbnak érzed magad. Ekkor nem azt lesed,  hogyan húzd ki magad a munkából, hanem hogy hogyan rakd még jobban oda magad. Magyarországon nagy szükség lenne arra, hogy rájöjjünk,  sokkal többre vagyunk képesek annál, mint hogy elmegyünk vagy nem megyünk el szavazni.”