Példaképp 3. – A világ Pécsről is meghódítható
Példaképp 3. – A világ Pécsről is meghódítható
promo / 2017-06-21 lokál
Az orvostechnikai eszközöket fejlesztő, gyártó és forgalmazó Attract Kft. két ügyvezetője Mátrabérci Zsolt és Streitmann Walter eredetileg belsőépítészként dolgozott.

Néhány éve azzal szembesültek, hogy a válság miatt Budapestre kellene költözniük, ha a megkezdett szakmai útjukat szeretnék folytatni – vagy egész más irányban indulnak el. Így jött a Nosiboo, az immár Red Dot-díjas gyermekorrszívó ötlete.

Most már tudják, hogy döntésük helyesnek bizonyult. Termékeik 16 európai országban, Hong Kongban és immár az Egyesült Államokban is kaphatók. Emellett a távol-keleti piacokat is megcélozták, és a termékfejlesztés is folytatódott. A nemzetközi siker nem jött könnyen, évek munkájába telt, azonban azt vallják, hogy mindez Pécsről is elérhető.

Streitmann Walter szerint bátornak kell lenni, ha van valakinek egy jó ötlete, azt vigye végig. Pécsről is el lehet érni Európát, a világot: „Baranyában a tudás megvan, épp ezért jó itt csapatot építeni."

„Nekünk nincs gyárunk, mi know-how-ban, szabadalmakban gondolkodunk. A helyi cégekre, szellemi tőkére és emberi erőforrásra építünk. Ezzel a rugalmasabb modellel, ha közvetve is, de sokat teszünk a gazdasághoz " – teszi hozzá Mátrabérci Zsolt.

A két vállalkozó számára a siker kulcsát a tudatos építkezés jelentette, illetve, hogy a finanszírozást saját tőkéből meg tudták oldani, így nem kellett rossz kompromisszumokat kötniük. Véleményük szerint sokat, elsősorban jó kapcsolatokat köszönhetnek a helyi gazdasági közösségeknek, a kamarának vagy éppen a Fiatal Üzletemberek Gazdasági Egyesületének is.

(Vállalkozásfejlesztéssel, innovációval, humánerőforrás-fejlesztéssel, pályaválasztással, kreatív iparral, a város és a régió gazdaságával kapcsolatban még több információt a pbkik.hu és a pecsgazdasaga.hu oldalakon találsz.)

(X)

ételital
Ízek ajándékba
 
ételital
Teszteltük: Block Coffee Room
 
lokál
Portré: Dr. Vincze Orsolya