Ma nőnap volt. A Talpas már bezárt. Már csak Tivadar bácsi párologta halkan a hátsó asztalnál az acetont. Körbemosták mellette a műkövet. Asztalra támaszkodó felsőteste tökéletes kontraposztban egy kérdőjelet formált. Compószerű véreres szemeivel a kirakatüveget pásztázta. Egy lekopott Gold Fassl címke mellett kiszúrt egy amorf Cif-foltot, és mint akkurát sámán, vagy lecsúszó kriminálpszichológus próbálta megfejteni belőle egész eddigi elhibázott életét.

- Mennyi kecs, mennyi báj! – folytatta Arabella elérzékenyülve saját meghatottságától. - Aztán a Jávor Palika áthajolna az asztalon, tejszínt töltene a kávémba és megkérdezné:„Hány cukorral issza a feketét, Bellácska, nagysád?”  Én mondanám: „Pardon, tisztelt úr, én édeskével szoktam, és nagyon köszönöm a tajtékot, vagy mit!?” Mert nagyon zavarban lennék, de csak a jóízlés határain belül, és csak nézném azt a szépre beretvált száját. És nem zavarna az az enyhe szájszagja sem, pedig már majdnem a fülcimpámhoz érne. Meg a nikotinos lerakódás se érdekelne a bajusza alján. Mert ez az álom direkt fekete-fehér, és minden kiábrándítónak ható részletet monokrómizál…

- Azt hiszem, menekülő mamutfenyő…! – motyogta ekkor Tivadar bácsi az ablakon talált koszfoltra utalva, mintegy konklúzióként. - Igen, azt hiszem, az! De akkor meg nem értem!

- Tessen most már hazamenni, Tivornya bá! Züfecke már biztos háromszor körbeszarta a szobát! – szólt oda az eddig a takarítónő ábrándozását állva hallgató Sanya.

- Folytassa, Bella! – fordította a széket maga alá Bruce Willisként Sanyi, a mindenes, majd a támla tetejére könyökölt. Szemlátomást rá is hatott Arabella cinematripje.

- Az egész élet csalódás, Sanyika! Emlékszem, 74-ben Kazincbarcikán az építőtáborban azt mondta nekem egy Máyer nevű brigádvezető, hogy: „Két éve te vagy az első, aki megdobogtassa a szívemet!” Az majdnem szép volt. Aztán amikor 94-ben a Diákszigeten a Hobó-féle Doors emlékkoncert után a pultnál rámborult két korsó Arany Ászok, már csak azt kaptam: „Ütő a csöcsöd, genyó!”

Ez minden. Mert a férfiakból végleg kiveszett a kecs, meg a kellem.

- Állatok vagytok mind!

- Na, jól van mostmán, ne mítúzzál itt nekem Arikám, mert a szemedet benyomom!– horkant fel Sanyából hirtelen a rossz zsaru. - Szopogasd el a hubidat, aztán séta van!

- Várjunk még egy kicsit! – nézett rá a fiúra bocsánatkérően Arabella. - Hátha megjön még!

Gluténdús böjti csönd ereszkedett eztán a Talpasra. Bámultak át hárman a retkes üvegen.

Sanci csak remélni merte, hogy a GLS-futár idén végre tényleg elhozza a Pére-Lachaise-ből Jim Morrison bebalzsamozott hímtagját. Hiszen Előd, a főnök, megígérte.

Anélkül úgy látszik nem lesz nőnap, se húsvét, se záróra. Nemhogy feltámadás.