(Korábban: Elődöt a nagybátyja, Huba bá a jelenből 1988-ba juttatta, hogy vele együtt sikerüljön egy családi kincset megóvni a pusztulástól. Előd kényszerű küldetése, hogy eljátszva az Amerikából sok év után hazatérő Hubát, meglátogassa családját, ahol ő egyszerre kisgyerekként is jelen van.)
- Na, mit szólsz, Huba? A szocialista blokkban itt rendeznek először Europa Cantat-ot! Olyan vidám ez a barakk, hogy itt még az imperialisták is dalolászhatnak – mondta Elődnek János, ahogy a Dóm téren hallgatták a Pécsi Kamarakórus előtt fellépő NSZK énekkart. Kora este volt, a nap még egyet átkacsintott a Püspöki Palota felett és átadta a terepet a reflektoroknak.
- Izgalmas idők jönnek, János. Új világ van születőben, tágul már a méhszáj – adott rejtélyes választ Előd.
- Én már csak kételkedni tudok. Ezt a rendszert évtizedek óta mindenki fúrja, mégsem omlott le eddig – mondta pesszimista hangon János.
- Lehet, hogy a fúrószárak tartják össze! – viccelődött Előd. Ezen mindketten harsányan felnevettek, aztán hátulról lepisszegte őket egy középkorú műkedvelő hölgy.
Kisvártatva jött a Pécsi Kamarakórus, Emma az első sorban énekelt, teljes alakjában látható volt, amint vállainak könnyed mozgása követte a zenét. Előd nehezen tudott elmerülni az élményben, Emma viszontlátása foglalkoztatta leginkább, és a számtalan hibalehetőség, ami ebből származhat. A koncert háromnegyedénél a kis kétéves Előd olyan hisztit vágott le, hogy János és Anna kénytelenek voltak hazavinni, (mindkét) Előd nagy megkönnyebbülésére.
A kórus a koncert végén hatalmas tapsot kapott. Előd a nagy tömegben alig tudott eljutni a színpad oldalához, ahol körülnézett, de Emmát nem látta. Mellette néhány méterrel két kórista lány ugrált örömében. Odalépett hozzájuk, gratulált és megkérdezte, Emmát merre találja. A lányok közölték, hogy előre ment a Nádorba, mert ott lesz a buli. Előd sietve indult Emma után, de a Nádor a portáján Béla úr leintette.
- Huba úrfi, a bátyja telefonált, a János. Azt üzeni, hogy holnap délelőtt mennek meglátogatni az édesanyjukat, azután meg a makári pincéhez. Ja, és hozzon magával valami ládakulcsot!
Előd megköszönte az üzenetet és tovább ment, de a szállodában csak külföldi csoportokat látott spontán acapellázni. Átugrott a sörözőbe, ahol óriási vendégsereg mulatott. Körülnézett és meglátta Emmát egyedül a pultnál ülve, előtte két pohár pezsgővel. Odalépett a lányhoz, aki az örömteli meglepetéstől rögtön elmosolyodott.
- Előd, hát te mit keresel itt? Látom, a fejed már begyógyult. Képzeld, most énekeltem a Kamarakórussal a Dóm téren! Fantasztikus élmény volt, annyira boldog vagyok! – csicseregte a lány.
- Annyira, hogy rögtön két pohár pezsgőt iszol? – tréfálkozott Előd.
- Ja nem, képzeld, megismerkedtem egy magyar származású amerikai producerrel, azt mondja, hogy egy musicalhez keres énekeseket. Valahonnan ismerős is és tök viccesen beszél magyarul – újságolta izgatottan Emma.
Előd megérezte a bajt, ami másodpercek múlva be is igazolódott, mikor odalépett hozzájuk az elegánsan felöltözött, magabiztosan vigyorgó Huba bá.
- Well, milyen szerencsés véletlen, már ismeri az unokaöcsémet? Látja, kisasszony, mondtam én, hogy van családom Pécsett – mondta Huba bá ijesztő nyugalommal és amerikai-magyar akcentussal.
- Igen, Előddel hetekkel ezelőtt ismerkedtünk meg teljesen véletlenül. Tudtam, hogy magát is láttam valahol. Ott az Olympiában, igaz? – válaszolta Emma.
- Így van, great! Kiváló a kisasszony memóriája, olyan, mint a hangja! Öcsém, you know, nagy tehetség ez az ifjú hölgy, ha hallottad volna énekelni, man! – hízelgett Huba bá. – És a good news: most hívtam a Gershwin Theater-t, átfaxolták a contractet, ott van a szobámban. Ha Emma feljön, átfuthatjuk együtt, és már mehet is vissza aláírva. All right? Azután lehet intézkedni: vízum, útlevél, repülőjegy to New York City! Előd, te addig kérj magadnak is valamit inni! Mindjárt jövünk, son!
Mit tegyen Előd?