Made in Pécs-díj 2019 – Az év civil kezdeményezése
Made in Pécs-díj 2019 – Az év civil kezdeményezése
szerk / 2019-12-11 lokál
Decemberi lapszámunkban bemutattuk a 2019-es év Made in Pécs-díjainak jelöltjeit, most pedig sorra vesszük őket itt is.

Bringa-verkli

A Bringa-verkli Fábián Gábor színész ötlete nyomán megvalósult különös hangszer (egy bicikli és egy verkli sajátos ötvözete), mellyel a hajléktalanok helyzetére hívja fel a figyelmet. A Fedél Nélkül című utcalap terjesztését segíti a színész hajléktalanokkal és a verklivel karöltve. A projekt köré Tandem Színház néven színházi társulatot is szervez Bacskó Tündével közösen, melynek fókuszában ugyancsak a hajléktalanság áll.   

Pécs Bike Maffia

5 éves a Pécs Bike Maffia! Ez azt jelenti, hogy a lelkes csapat öt év főz rendületlenül, és az elkészült finom, meleg ételeket (melyek alapanyagait felajánlásokból gyűjtik össze) biciklivel juttatják el a rászorulóknak. Rengeteget dolgoznak azért, hogy néhány szegényebb embernek szebbé és tartalmasabbá varázsolják nehéz napjaikat. Sok-sok további 5 évet kívánunk, és köszönjük az áldozatos, karitatív munkát!

Globális Klímahét

A Zöld Fiatalok, a Szabad Terek, a Fridays for Future, valamint sok-sok lelkes segítő szervezésében zajlott le Pécsett a Globális Klímahét szeptember végén. Előadások, beszélgetések, workshopok, filmvetítések hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Az esemény csúcspontja a Globális Klímasztrájk pécsi megmozdulása volt, melynek keretében teljesen lezárták a Rákóczi út belvárosi szakaszát.    

(A közönségszavazás december 13-án 12:00-kor indul!)

súgó
Chichago
 
súgó
1. Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi Tábor
 
zene
iamyank, Zsüd, BETWIXT