Minden sarkon gitáros
Minden sarkon gitáros
Püspöki Péter / 2021-07-12 lokál
Püspöki Pétert, a legendás Kubalibre frontemberét kértük fel, hogy vessen néhány gondolatot papírra a Made in Pécs Fesztiválról. Szakmai vélemény következik a legnagyobb szurkolónktól!

Minden sarkon gitáros, termeli őket a város. Szinte minden napszakban, a városban szinte bárhol találkozhatunk valakivel, aki épp hangszert cipel a hátán. Ez egy ilyen hely. Készültek erről már áldokumentumfilmek, próbálták már fejtegetni a nagy titkot, hogy miért jön annyi híres zenekar és zenész Pécsről. Pedig a helyes megfejtés itt van az orrunk előtt!

Pécsett zenélni menő. Ezt látják a kisiskolások, a középiskolában minden osztályban van egy banda. A már ismert zenekarok pedig sosem voltak hálátlanok, a Kispál/Kiscsillag, a 30Y és Punanny Massif is jópár fiatal tehetséges zenekarnak adott turnélehetőséget, és ha azok a zenekarok nem is futottak be, de tagjaik, akik igazán akartak, ma ott vannak a magyar zeneiparban.

Több mint 100 formáció lép fel a Made in Pécs Fesztiválon évek óta. 2020-ban rekordjelentkező volt, annak ellenére, hogy legalább 10-20 olyan banda nem is jelentkezett, akiket szívesen láttunk volna. Meggyőződésem, hogy a Made in Pécs Fesztiválnak köszönhetően egyre többen veszik a bátorságot, hogy zenével foglalkozzanak. Egyre többen mernek bemutatkozni, ami egyre több találkozást, új együttműködést hoz magával, ami újabb formációkat, még több alkotást, gyakorlást eredményez majd. Persze ismert a kritika, miszerint nagyon sok produkció szerepel a rendezvényen, de kevés köztük az igazán jó. Ha csak ezzel az állítással kell vitába szállni, akkor azt mondhatom, hogy kell száz próbálkozás ahhoz, hogy egy nagyon jó kijöjjön belőle. Elképzelhetetlennek tartom, hogy legyen olyan település bárhol a világon, ahol csupán 5 zenekarból, mind az 5 híres lesz. Ezzel a szemlélettel szabad nekivágni a napnak. A fesztivál ingyenes.

Az országos médiában szinte nyomát sem leljük az eseménynek, ami elsőre csalódást keltő, de be kell látnunk, hogy ez igazán a pécsi zenei élet számára fontos. Számunkra viszont nagyon is! Érdemes, hogy szeressük, mert értünk van! Talán ez az oka, hogy évről évre többen jelentkeznek és ezért van délelőtt tíztől éjjel kettőig minden helyszínen teltház.

A Made in Pécs Fesztivál érdeme, hogy egyre több ember foglalkozik zenével. Ez a civil kurázsi az, ami tovább erősíti a szlogent, miszerint Pécs Magyarország Liverpoolja és kell ahhoz, hogy a 2020-as években is legyen 1-2 pécsi nagymenő banda, aki felkerül majd a nagyszínpadokra. Persze nem csak ez a kezdeményezés szükséges. Fontos lenne, hogy a koncerthelyszíneket ne lerombolják vagy ellehetetlenítsék, hanem újak nyíljanak, a próbahelyeket ne bezárassák, hanem békén hagyják. A legfontosabb pedig az, hogy a pécsi zenészek közösségnek érezzék magukat. Ezért is hiánypótló kezdeményezés a Made in Pécs Fesztivál.

film
Havannai éjszaka
 
lokál
Pécs Cabrio
 
lokál
Milyen lesz a telünk? Mikor lesz hó?