Made in Pécs-díj 2017 – Az év civil projektje
Made in Pécs-díj 2017 – Az év civil projektje
szerk / 2017-12-12 lokál
Decemberi lapszámunkban bemutattuk a 2017-es év Made in Pécs-díjainak jelöltjeit, most pedig sorra vesszük őket itt is.

Pécs8

A Pécs8 kezdeményezés Pécs 1945 és 1990 közötti történetének feltárására jött létre. Eredeti célja az volt, hogy amatőr és profi helytörténészeket és Pécs történetével foglalkozó intézményeket összekapcsoljon, hogy a náluk felgyülemlett tudás és dokumentációs anyag egymással kiegészülve átfogó képet nyújtson a város ezen időszakáról. Ez már önmagában becsülendő ügy, ám a Pécs8 túlnőtte magát, már-már mozgalommá vált, hiszen kitalálói nagyszerű programokat szerveztek, amire vevők voltak a fiatalok.   

Magadról nem akarsz beszélni?

Március 9-én volt a Magadról nem akarsz beszélni? című darab bemutatója a Művészetek és Irodalom Házában. A Keret Alkotó Csoport Kulturális Egyesület szervezésében létrejött előadásban romák és fogyatékossággal élők játsszák a főbb szerepeket. A csodálatos elődásról az országos sajtó is ódákat zengett, és mi is úgy gondoljuk, hogy az ötlet, valamint a megvalósítás példaértékű, nem lehet kérdés a jelölésük. A darabot Kiss Tibor Noé írta, Bognár Csaba és Zaharia Zita rendezte.     

Régi Pécs

A Régi Pécs az ékes bizonyítéka annak, hogy egyszemélyes szerkesztőségként, pusztán hobbiból csodás tartalmakat lehet előállítani. A régi Pécsről szóló blog, Facebook-oldal, Youtube-csatorna gyönyörű pillanatokat villant fel a város múltjából. Öröm minden egyes poszt, videó, fotó, ami bemutatja, milyen volt az élet sok-sok évvel ezelőtt Pécsett. A Régi Pécs szerkesztőjének hatalmas köszönetet jár munkájáért!    

(A Made in Pécs-díjak odaítéléséről kizárólag szerkesztőségünk dönt, ám idén is kiosztunk egy közönségdíjat olvasóink szavazatai alapján. A közönségszavazás december 15-én indul!)

lokál
Napközis táborok
 
ételital
Egy őshonos ZUZMÓ
 
lokál
Portré: Németh Ibolya Bia