I. Leőwey Világtalálkozó
I. Leőwey Világtalálkozó
promo / 2023-09-05 lokál
Szeptember 23-án rendezik meg az első Leőwey Világtalálkozót a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban. Az önkéntes öregdiákokból alakult szervezői csapat minden valaha volt leőweystát vár az eseményre, mely az iskola korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött.

Idén év elején Dr. Zalay Szabolcs igazgató biztatására közösségi alapon elindult a Leőwey Világháló megszervezése. A kezdeti csapat olyan volt diákokból állt, akik különböző módon a mai napig aktívan kötődnek a gimnáziumhoz, és erős tenniakarással rendelkeznek ahhoz, hogy megszólítsák a világ minden tájára szétszóródott, közel 10.000 fős volt diákközösséget.

Szeptember 23-án egy olyan eseményre várnak minden volt leőweystát, mely kilép az osztálytalálkozók kereteiből és lehetőséget ad kapcsolatot teremteni egymással generációktól, tagozatoktól és földrajzi távolságoktól függetlenül. A délutáni programokon sor kerül a régi emlékek felidézésére épületbejáráson, nosztalgia órákon, kórus és táncpróbákon, valamint kötetlen beszélgetéseken keresztül. A díszteremben tartott életút-beszélgetések során a közönség inspirálódhat a Leőweyből induló sikertörténetekből.

A Leőwey Világhálónak nem csupán az éves találkozók megszervezése a célja, hanem egy kulturálisan és gazdaságilag is összetartó közösség kialakítása. A gyökerek erősítésével egy élő kapcsolati hálót kívánnak létrehozni, amely minden résztvevő számára értéket teremthet. Vonzerőt jelent az iskolaválasztás előtt álló szülőknek és diákoknak, példaként, inspirációként szolgál jelenlegi diákoknak, és megerősíti a volt leőweysták összetartozását, felelősségvállalását a Leőwey fennmaradását illetően.

Ebből a célból létrehoztak egy online támogatói felületet is, mellyel a Leőweyért Alapítvány számára gyűjtenek adományokat. Az összegyűlt pénzt az iskola fejlesztésére és a hálózat kiépítésére fordítják.

A rendezvényről a Leőwey Világháló közösségi oldalán lehet informálódni, és ezen az oldalon lehet regisztrálni.

A szervezői csapathoz folyamatosan lehet csatlakozni, bármilyen segítő aktivitást és felajánlást szívesen fogadnak a vilaghalo@leoweypecs.hu email címen.

súgó
Karácsonyváró
 
lokál
ÁTJÁRÓ 3. rész
 
film
2001 – Űrodüsszeia