Hazaérve nem dolgozunk
Hazaérve nem dolgozunk
/ 2018-03-09 lokál
A cégvezetés önmagában sem egyszerű, de egy családon belül két teljesen különböző profilú vállalkozást irányítani nem kis feladat.

Kresz Erikának, a Kresz&Fiedler ügyvezetőjének és Bogos Csabának, a Q.P. Kft. tulajdonosának mégis sikerül. A pécsváradi vállalkozók a közös fejlődésről és közös értékrendről meséltek.

„A személetmódunk azonos, mindketten tisztelettel kezeljük a partnereinket, ügyfeleinket" – mondja Csaba, a zuhanásbiztonsággal foglalkozó cég vezetője. „Ugyanazt az értékrendet képviseljük, bár a vezetési stílusunk eltérő. Nagyon fontos számunkra a munkatársak megbecsültsége, tisztelete, hiszen egy cég csak akkor lehet sikeres, ha jól érzik magukat a dolgozók" – teszi hozzá rögtön Erika, aki inkább gyakorlatiasnak és a tervek végrehajtójának tartja magát. Ezzel szemben Csaba inkább kreatív, és sokszor az ő gondolatait lehet tettekre váltani.

Munkáról, napi problémákról ritkán beszélgetnek otthon, egy-egy komolyabb feladatról és stratégiákról viszont igen. „A munkahelyen egész nap zakatol az agyunk, ha otthon is ez menne, akkor nem tudnánk kipihenve visszajönni dolgozni" – véli Erika, aki úgy látja, sok munkájuk van abban is, hogy ilyen rendezetten menjenek a dolgaik. Csaba szerint, ahogy a közös fejlődésnek, ennek is tudatos döntésnek kell lennie: „a munkahelyi problémákat a munkahelyen kell hagyni".

(Vállalkozásfejlesztéssel, innovációval, kreatív iparral, humánerőforrás-fejlesztéssel, valamint a város és a régió gazdaságával kapcsolatban még több információt a pbkik.hu és a pecsgazdasaga.hu oldalakon találsz.)

(X)

 

zene
ZAJZAJZAJ podcast #10 // Bátori Gábor Jim (sinco)
 
lokál
Portré: Polgár Tivadar
 
lokál
Az iránytű építése