n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
Eximó Jégrém: Holnap is nap van
NANooK / 2018.06.06.lokál
- Menjünk már be a Misi Presszóba! Mégiscsak rokon intézmény, meg aztán úgyis mindig nyitva van, mint a kurvák bukszája – mondta Sanyi tágra nyitott tudatalattival, mintegy megkönnyebbülve az egész napos hercehurcától.

Mindez már Nyíracsádon történt, az ország túlsó sarkában, miután visszaadták a kölcsönterepjárót a Térköves Zolinak, amivel végső útjára kísérték Mamóka hamvait. Pontosabban búcsúztatták, temették, szórták. Kinek, hogy tetszik.

Sanyika erőltette a kirándulást. Az utóbbi két hétben nem találta a helyét. Egyszerűen agyonnyomta a tény, hogy az öreganyja figyeli őt abból a bádogdobozból, a felső polcról. Mintha rászakadt volna a kocsma. Szüntelenül boldogasszonyfű- és naftalinszagot érzett a Talpasban. Járkált, rángatta az ajtót, feszt szellőztetett. Ezt már a többiek sem állhatták. Cselekedni kellett.

- Na, akkor ki mit iszik, fiúk!? – kérdezte Misi, a tulaj. Nagy, tagbaszakadt, vörösképű ember. Valaha maszek dinnyés volt, most inkább már nyugdíjas szabadidőmenedzser. A provincia királya.

- Temetni jöttünk, Cézár, nem fröccsözni! – felelte Sanyika fennhangon, csak mintegy kérkedve, és átfutott vizenyős agyán valami szórványos irodalmi idézet emléke a szakközépből, ami érzése szerint éppen fedi az aktuális hangulatot. De miután a többiek csak néztek bután, mivel ilyen nevű illetőt egyikőjük sem ismert, hiúságból vagy lustaságból már nem javította ki magát.

- Épp kérdezni is akartam, mi a repedt maciceruzát kerestek itt a dák határ mellett, hol migráncs se jár? – röffent Mihály, miközben Fantával húzta fel a három pohár savanyú homoki bort. Itt így szokás.

És akkor Sanci elmesélte a napjukat. Hogy hajnalban indultak Sopianae-ból, Tivadar bácsira bízták a kocsmát. Megkérték, ha betévedne valaki, akkor mutogassa neki Előd sportsál gyűjteményét, de ne szolgálja ki, úgyis sietnek vissza. Átutazták hát egész Pannóniát, hogy teljesítsék Mamóka utolsó kívánságát. Hogy itt szórják szét őt a Boján, a pusztában. Mert itt volt gyerekként a legboldogabb. Az untig emlegetett bolyongások, a lucskos fű, a végtelen természet, a jószág, na meg tavasszal ez a mindent átható akácszag. Szóval megkeresték az írtást az őrfával, és ott elültették a kedvenc jukkáját, amit még a gangról hoztak magukkal (szűkösebb években még karácsonykor is ezt díszítette fel, annyira szerette), és bár a növény mindenképpen elüt az itteni flórától és faunától, így mégiscsak könnyebb lesz megtalálni később. Megiszapolták jól a gyökerét, aláöntötték az urna tartalmát, alálökték még a TV tetején talált búsuló juhászt, Mamóka féltve őrzött nippjét, aztán megpróbálták elmondani közösen a miatyánkot, de az csak a „te országodig” ment, a „Mamát” meg csak a padlásos részig tudták nagy nehezen összedobni hárman. Végül Arabella elfütyülte Elton Johntól a Candle in the wind-et. Jó volt ez így is.

- És hát most itt vagyunk – zárta trubadúrdalát Sanyika. - Ezt még megisszuk, aztán megyünk is. Holnap is nap van.

Éjfél körül értek vissza a Talpasba. Tivadar bá már bóbiskolt. Züfecke csaholása keltette.

Ittak még egy deci jéghideg Unikumot, csak hogy letisztuljon az idegrendszer, mintegy cezúrát teremtve a volt és a lesz között.

Sanyi fáradtan pillantott fel a polcra, hogy megnézze a bödönke porkörrel kijelölt hűlt helyét.

Csak, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ez a nap tényleg megtörtént, nemcsak egy révült félálom volt az egész.

lokál
Itt az új madeinpecs.hu!
 
lokál
Helló, világ! – Pécs öt külföldi diák szemével
 
zene
Fábián Juli & Zoohacker