n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
Eximó Jégrém: Ataraxia
NANooK / 2018.05.28.lokál
A Talpasban megint csönd van. Mély, fekete csönd. Sanyi a gyász ötödik szakaszába ért.

Most úgy érezte, hogy lassan tisztulni kezd belőle a bánat. Meg valami megnyugvásfélét is hozott neki ez a nem is olyan hirtelen bekövetkezett tragédia. Mamóka halála.

Mindenki bejött virrasztani, bár egyébként is itt lettek volna. Hol máshol?

Némán szürcsölték a vermutot szívószállal. Így hamarabb robban a vércukorba, meg az idegeket is kisimítja. Egyebek közt ez volt a mama kedvenc itala.

„Sanyika, egy kis nyilinyalit?!”- kérdezte mindig. „Kedvesedjünk kicsit! Jó édes! Csókra húzza a szájadat”- és mosolyra húzta fogatlan ínyét.

Azt mondta mindig – folytatta egyre hevesebben Sanya –, hogy olyan szíp vagyok, mint egy fődre szállt angyal. Csak nem eszek, mer mindég csak iszok, tán ezér növök úgy, mint budi mellett a paré. Ne volnék ilyen vékony, mer attól fél, ha pislogok egyet, felmegy a bőr a makkomon.

Emlékszem egy nyáron – mert minden nyarat nála töltöttem gyerekként, itt a Talpas feletti garzonban –, hogy mikor fagyizásból hazajövet meglátta csokitól maszatos képemet, azt mondta: „Esszem meg a drága szádat! Hogy nízel ki? Mint aki kutyát szopott!”

A kutyákat utálta. Félt tőlük. Züfecet egyenesen falhoz tudta volna vágni, már engedelmet a Tivadar bácsitól, de mér nincs rajta szájkosár. Tudja ő, hogy kicsi, mint egy cickányborjú, de akkor meg tegyen rá egy teaszűrőt, őt nem érdekli…

Az asztal közepén urna állt, mellette egy cserepes árvácska. Erzsike néni kedvenc virága. Nemrég volt a hamvasztás. Most majd a tégely sorsáról kell dönteniük.

Megint egy urna, bazdmeg! Ezen a héten már másodszor!- motyogta csak szinte maga elé Előd, a tulaj, aki nyolcadika óta minden este ugyanazt álmodta. Postás Felcsúton, és éppen Orbánékhoz viszi ki a családi pótlékot, mikor Viktor behívja, meredt sonkalével itatja, aztán egy ajándék örökjeggyel felülteti a kisvasútra.

Szerintem keverjük bele galambtápba – szólalt meg halkan, részvéttel Arabella. Úgyis szerette a madarakat, és ez olyan fennkölt is, meg izé. Hát, hogy repülés, meg szabadság, meg szimbólikum. Meg metafora is, vagy mi. Mint a János vitézben, hogy Iluska egyenlő galamb. Hogy egy és ugyanaz. Értitek!?

Érti a f@szom, már bocsánatot kérek! - szisszent Előd. Egyébként én is emlékszem, hogy a szakközépben tanultunk valami kőműves brigádról, akik egy asszonyt raktak a falba, hogy tartson. Keverhetjük malterba is, és felhúzhatjuk vele a raktárban azt a nedves részt, ami mindig ledobja a vakolatot…

Hosszan folyt még a diskurzus ezen a furcsa kegyeleti zsinaton, de az urna végül mégis a söntés felső polcára került. Az Aperol mellé. Oda itt úgyse piszkál soha senki.

Csak nehogy valaki majd koktélsékernek nézze! - mondta aggódva Tivadar bácsi, már az ajtóból, miután utoljára énekelték el Bözsi néni kedvenc dalát. Még talán kicsit nevettek is.

Aztán rázárták Sanyira a kocsmát. Ma este biztos itt alszik. Odafentre most úgysem tud egy ideig menni. Felmosott ecettel, és csak a zöld kardigánt hozta el a fogasról. Emlékbe.

Mindenki hazafelé vette az irányt, de még látták Sanyikát a radiátorba kapaszkodva, ahogy rázza a görcsös zokogás, öleli azt a kis semmi nylon-dzsörzé textíliát, mintha próbálna róla leszagolni egy utolsó emlékmintát, szeretetpihét, vagy valami útmutatást, amitől majd talán holnap újra értelmet nyer minden.

lokál
Made in Pécs-díj 2016 – Az év terméke
 
súgó
Fantasztikus francia romantika Hamar Zsolttal
 
lokál
Indul az EUROPA CANTAT!