A kezdet

Sopianae területén a római hódítás előtt illír és kelta törzsek éltek. A legkorábbi, megtelepedésre utaló leletek az 1. századból kerültek elő. A város alapítása feltehetően a 2. század elején, Hadrianus uralkodása alatt történt. A város rangját nem lehet a leletekből megállapítani, így politikai-gazdasági szerepe sem ismert. A legvalószínűbb elképzelés, hogy Sopianae a 2. században municipiumi rangot kapott, ami olyan várost jelentett, melynek polgárai teljes római polgárjoggal és önkormányzattal rendelkeztek. Ettől függetlenül nem volt jelentős hely a római uralom első három évszázadában. Csupán az adta meg a fontosságát, hogy a Dunántúlt északnyugat felé átszelő út itt ágazott ketté, azaz jelentős kereskedelmi útvonal volt. Ezért Sopianaeban már korán letelepedtek aquileiai kereskedők, akiknek sírköveit meg is találták. Ritka véletlen, hogy ezeknek a polgároknak a rokonságát elsősorban Savariában (Szombathelyen) találhatjuk meg. Ezért vélelmezhetően Sopianae római polgárai Savaria felől érkeztek, valószínűleg még az 1. század végén, amikor az itáliai kereskedők a Rajna vidéki kereskedőkkel versengve kiépítették kereskedelmi hálózatukat Pannoniában. Azután sokáig alig hallunk Sopianaeról. Élte a római kisvárosok csendes életét. Mint útelágazás jelentős forgalmat bonyolíthatott le, de különösebb gazdagság és nagyobb számú lakosság nem volt rá jellemző. 

A fénykor

Sopianae fénykora a 4. században volt, akkor, amikor Diocletianus császár gyökeres belpolitikai reformokat hajtott végre. Felszabdalta a tartományokat, így Alsó- és Felső-Pannoniát is két-két részre osztotta. Alsó-Pannonia északi része, a mai Dunántúl keleti fele új tartomány lett, Valeriának nevezték el és polgári székhellyé tették. Ez a hivatal elég volt ahhoz, hogy a város forgalmas központtá fejlődjön, ugyanis a tartományi lakosság ügyes-bajos dolgait itt intézték – azaz sok panaszos jöhetett Sopianaeban –, de sok hivatalos küldött is megjelent itt újabb meg újabb rendeletekkel.

Mára kétségtelenné vált, hogy a mintegy 500×400 méter kiterjedésű város észak-déli irányban a mai Ferencesek és a Nagy Lajos király útja, nyugat-keleti irányban pedig a mai Várady Antal és az Irgalmasok utcája közötti részre terjedt ki. 

Szintén újdonság volt a város életében a keresztény egyházközség növekvő szerepe. Bár nincs rá közvetlen bizonyítékunk, csaknem biztosra vehetjük, hogy Sopianaeban püspök is székelt. Annyi ókeresztény emlék került napvilágra, hogy népes és gazdag keresztény egyházközséget kell mögé képzelnünk.

Sopianae a fénykorában nem csak közigazgatási, hanem gazdasági, kulturális és vallási központtá is vált.

A vég

A 4. század végén, az 5. század elején Sopianae területén egyre bizonytalanabbá vált az élet. A tartomány hunoknak való átadását követően (430 körül) a romanizált lakosság egy része elhagyta Sopianaet is. A lakosságszám lecsökkent, de teljes elnéptelenedésről nem beszélhetünk. A helyben maradt romanizált népesség a még használható állapotú kőépületeket lakta egy darabig, illetve cölöpszerkezetes építményeket létesített a romos épületek között. A terület feletti hun fennhatóságot (430 – 454) gót uralom követte (456 – 473). Barbár betelepülésre nincs adatunk, a kevés ismert régészeti adat alapján gyér barbár letelepedéssel lehet számolni a környéken. A keresztény egyházközösség (a feltételezhető püspökség) római kor utáni működéséről nincsenek adataink. A gót uralmat követően Pécs területe a langobard szállásterület része lett (az 510-es évektől – 568-ig). A romanizált lakosság továbbélése régészeti módszerekkel közvetlenül már nem követhető.

(Felhasznált irodalom: Kovaliczky Gergely-Tóth Zsolt: Pécs római kori településtörténetének vázlata; romaikor.hu)