Teszteltük: Fellow’s Sandwich & Burger
Teszteltük: Fellow’s Sandwich & Burger
szerk / 2016-10-11 ételital
Az egyik legizgalmasabban átalakuló városrész, legalábbis gasztro-tekintetben, az Egyetemváros lett. A Szliventől a Kürt utcáig húzódó területen tucatnyi hely nyílt és nyílik, specialty kávézó és multikávézó, menzák fölé kicsivel, vagy épp többel célzó éttermek, pékségek és szendvicsezők is. Ez utóbbiak sorát gazdagítja pár hete a Fellow’s.

Tavasszal még zöldséges volt, most szendvicsező várja az egyetemistákat az Ifjúság úti giroszos bódé mellett. A kínálatban hatféle, saját receptúra alapján készülő vezértermék, no meg egyszerűbb szendvicsek, hidegen és melegen is akár.

Jó az, ha valami nem akar többnek látszani annál, ami. Viszont azt (szinte) hiba nélkül hozza. A kulcskérdés az alapanyag, abban elég jól állnak, hiszen az uránvárosi Gastropolitan húsbolt és delikát áll a szendvicsező mögött.

A burgerbe minimálfűszerezésű darált marha kerül, a cubano és a pulled pork meg éppen erősebben fűszerezett, ahogy kell. A csevap inkább köfte, a mentás-joghurtos szósz is erre erősít rá, persze ettől még finom. A sajtos sztékszendvicsben egy kicsit szárazabb a hús, mint élveznénk, és több sajtot, kevesebb hagymát is elbírna, de csak a szőrszált hasogatjuk. Ami nem volt az ételben, persze.

Az adagok rendben vannak, bátran vonulunk oda hárman, fejenként két szendvicset bevállalva. Az elsőnél érezzük, hogy ennyi egy ebédre elég is volna, de azért a másodikkal is megküzdünk. Szerencse, hogy kávét is főznek, mert álmosítóan teleettük magunkat.

A Fellow’s az a hely, amelyet alapvetően húsevőknek ajánlunk, nem csak egy gyors ebédre, ha a közelben vagy, de még autóba is ülnénk egy jó cubanóért.

Mindent összevetve, kisebb gondok a péksüteményekkel vannak, morzsálódnak, plusz a dog kiflije kettévált, nehézkes úgy enni, a pékkel még érdemes egyezkedni. A húsok, szószok rendben, ritkán mondunk ilyet, de a salátákból mehet a szendvicsekbe kicsit több. Aztán még kis összecsiszolódás, és pörgésben is megküzdenek a részletekkel.

Ifjúság útja 9/B pavilon. H-P 7:00–17:00.

Értékelésünk: 4/5

Számla: 

Sajtburger, steak burgonya: 1490 Ft

Cubano szendvics: 1260 Ft

Philly Cheesesteak: 1550 Ft

Pulled Pork szendvics: 950 Ft

Csevap szendvics: 930 Ft

Fellow’s Dog: 860 Ft

Összesen: 7040 Ft

zene
Pécsi filmzenék
 
lokál
Hogyan telik egy pécsi tanár nyári szünete?
 
lokál
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év új vendéglátóhelye