„Azt mondják, egy siker ugyanolyan, mint egy veszteség, vákuumba kerülsz utána. Én ezt abszolút átéltem. Nagyon boldog voltam London után, de éreztem, hogy valami motoszkál a boldogság alatt. Éreztem, hogy ez nem az örökkévalóságig tartó happiness, hanem egy jó alap, de azonnal visszamennék, hogy újra megpróbáljam, és érmet szerezzek” – idézi vissza Csonka Zsófia a londoni olimpiát, ahol sportpisztolyban hatodik helyen végzett. „Egy olimpiai döntőbe jutás és éremszerzés szinte garancia arra, hogy a jövőben ez már nem is lehet másképp – mikor ez végigfut az agyadon, azonnal rájössz, hogy ez nyilván nem így van.” Az olimpia utáni időszakban a lövészsporton belül is nagyon sok változás történt. „Végül nem fogadták el a több ezer lövész által aláírt petíciót, ez megviselt, úgy éreztem, mindent elölről kell felépítenem. Ekkor kezdődött a vállsérülésem, így nem is lőttem, nem tudtam kipróbálni az új szabályokat. London egyre távolabb került, holott időben még ott voltam a közvetlen közelében. Egy elhúzódó, nyomorult időszak volt, de arra nagyon jó volt, hogy szembenézzek azzal az addig mindig eltávolított félelmemmel: mi van, ha nincs lövészet?” Zsófi viszont a sérülése alatt is aktív volt, elkezdett tudatosan készülni a sport utáni életre. Az olimpiának pedig egyéb pozitív hozadékai is voltak. „Nagyon sok olimpia utáni előadásra mentem iskolákba gyerekekhez, nagyon jó érzés volt, hogy azáltal, amit elértem, a figyelem az általam képviselt értékekre tud irányulni.”

Zsófi emellett kiemelte, hogy jó volt úgy hazajönni élete harmadik olimpiájáról, hogy nem azt érezte, hogy majdnem sikerült. „Sikerként tekintek vissza Londonra: életem egyik legjobb versenyét akartam átélni, viszont nem voltam lelkileg felkészülve a döntőre. A lövészek általában befelé fordulóak, mikor bevonultunk, mindenki koncentrált már, kizárta a külvilágot. Eszembe jutott, nekem mekkora büszkeség volt gyerekként a magyarokat nézni az olimpián, szurkolni a döntőbe jutottaknak. Arra gondoltam, ha engem most néz valaki, ne egy zord, befelé forduló embert lásson. Integettem, mosolyogtam, puszit küldtem a szurkolóknak. Ez az öröm nem múlt el a döntőre sem, úgy éreztem, minden azért van, hogy én nagyon jól érezzem magam. Az első kört az elsők között zártam, ekkor öntött el a pánik, hogy túl jól érzem magam, biztos megőrültem” – emlékezett vissza Zsófi. „Egy ilyen felszabadult állapot eléréséért egyébként évekig kell dolgozni, de én nem voltam rá felkészülve, hogy ennyire tökéletesen működik majd, így elindult bennem egy őrlődés, hogy miért nem izgulok, és a következő sorozatot nagyon elrontottam. Végül a hatodik helyen zártam, de az maradt meg, hogy az elején mennyire jól éreztem magam, és erre szeretnék törekedni minden versenyemen.”

Az olimpia utáni időszak Csonka Zsófi számára az önismeretről szólt. „Nagyon nem szép részeket ismertem meg magamból, nem szép bugyrokban jártam, ez egy nehéz önismereti út volt. Épp próbáltam rendbe rakni az életem több területét, mikor meghalt a nagypapám. Nagyon mély fájdalmat éltem meg, amely viszont kiegészült a tiszta szeretettel, és a boldogsággal, mikor rá gondoltam. Ez az érzés húzott felfelé, és ennek a csúcspontja volt a 2015-ös Eb.” Zsófinak a londoni olimpia óta nem voltak kiemelkedő eredményei, elengedte a következő olimpiát, de egy Európa-bajnoki érmet nagyon szeretett volna. „A sportpisztolyos szám a szívem csücske, de nem volt érmem. Mariborban a két sorozat között volt egy nagyszünet, bőven volt idő gondolkodni.  Kimentem sétálni, és közben elöntött az érzés, hogy velem van a nagyapám, fél évvel a halála után a helyére került, a szívembe. Kegyelmi pillanat volt, és mikor visszamentem a többiekhez, kiderült, hogy döntős vagyok, de küzdeni kell az olimpiai kvótáért. Volt bennem egy cinkos mosoly fölfelé, hogy jól van, küzdelem nélkül nem adjátok. Tanulva Londonból, készültem a döntőre, meg volt a taktika, amit követtem. Amit nagyon szeretek a mi sportágunkban, az az, hogy nem valaki ellen, hanem magaddal kell megküzdeni, magadért. Ahogy elkezdődött a döntő, úgy lőttem, mint egy gép, ami végrehajtja a programot. Kalandos és hosszú döntő volt, de végül megnyertem az Európa-bajnokságot, és megszereztem a kvótát Rióba. Táncoltam a lőállásban. Bár az érmem az egyik legcsúnyább,amit valaha kaptam, de amit látok benne amikor rá nézek, az mindennél szebbé teszi.”

Zsófi úgy érzi, Londonban érett be olimpiai rutin szempontjából, megismerte annyira magát, hogy tudja, mik azok a pillérek, amelyeket most, a felkészülés alatt kell leraknia ahhoz, hogy ott teljesíteni tudjon. „Egy nagyon jó versenyt szeretnék Rióban, ami a felkészülés megkoronázása lehet. Leginkább a helyszíntől ódzkodok, nemrég volt is egy konferencia a biztonságról, az ételekről, a vízről, vírusokról. De ezt próbálom elengedni, és mindent megtenni azért, hogy épségben, egészségben érjek haza, életem egyik legjobb teljesítményét nyújtva, lehetőség szerint valamivel a nyakamban, egy újabb örömtánc után.”