Pécsi természetbúvár
Pécsi természetbúvár
Happ Zsuzsa / 2019-04-30 lokál
Hogy nálatok laknak-e állatok, azt nem tudjuk, de azt bizton állíthatjuk, hogy a környéketeket sok két-, négy- és többlábú faj tekinti otthonának. A városban élő vagy legalábbis rendszeresen a városba látogató állatfajokból mutatunk be most néhányat, akiket lehet szeretni vagy nem szeretni, de mindenképpen érdemes tudni róluk. A legendás Búvár Zsebkönyvek szellemében igyekszünk némi útmutatással szolgálni, hogy milyenek is azok az állatok, akikkel megosztjuk élettereinket Pécsett és környékén – mondanunk sem kell, hogy a teljesség igénye nélkül. Az összeállítás elkészítésében hatalmas segítséget nyújtott Pallos-Rózsa Anita, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának környezeti nevelője. Köszönjük!

Borz (Meles meles)

A borzról mindenkinek az jut eszébe, hogy büdös, a pécsieknek meg még egy zenekar is beugrik róla. Pedig a közönséges borz nem összetévesztendő a bűzös borzzal – utóbbi csíkos, míg az előbbinek a háta ezüstszürke, a pofája pedig fehér, fekete sávokkal az orrától a fülekig. 60-90 centi méretűre nő és akár 15 kiló is lehet. Elsősorban gilisztákat, bogarakat, rágcsálókat, madarakat és növényeket fogyaszt, de ha nagyon éhes, akár nála nagyobb állatokat is megtámad. Az erdőben érzi otthon magát, de olykor városi parkokban is felbukkan. A borz éjszaka aktív, nappal földalatti üregekben alszik társaival, akikkel olyan üregrendszereket képesek kiépíteni, hogy az bizony vetekszik a pécsi belváros pincelabirintusával.

Vörös róka (Vulpes vulpes)

Mondhatjuk, hogy a rókához elég ambivalensen viszonyulunk mi, városi emberek. Egyrészről félünk tőle, hogy támad, veszettséget hordoz vagy zsákmányként elviszi a háztájiakat, másrészről könnyekig hatódunk a kis Vuk történetétől és az interneten terjedő szelíd rókás képektől. A vörös róka nagyon intelligens, ügyesen alkalmazkodó, ám legfőképpen magányosan élő ragadozó. Szívesen költözik be a borzok odúiba, akár azok kilakoltatását is levezényelve. Bogaraktól az őzekig szinte mindenre vadászik, elsősorban kisemlősökre és madarakra, télen pedig jobb híján ételmaradékokat is örömmel fogyaszt, ezért is környékezi meg a várost. Mostanában a Tettyén látni rókát kora reggel és az esti szürkületkor, ilyenkor meg lehet lesni, de ahogy ő sem teszi, jobb, ha mi sem közelítünk hozzá.

Aranysakál (Canis aureus)

Toportyánféregnek vagy nádi farkasnak is nevezi a népnyelv ezt az egy méter körüli ragadozót, amely néhány évtizedre kipusztult Magyarországról, de Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyékben újra egyre több van belőle. Az aranysakál a nagyvadak kölykeire tekint prédaként, amelyeket falkában vadászik le. Ez a nagy erőkkel történő csapatos támadás kikészíti az említett vörös rókákat, akik magányos vadászokként esélytelenek az aranysakál szervezett bűnözésével szemben. A sakálok rejtőzködő életmódot folytatnak és a népi hiedelemmel ellentétben nem vadásznak a haszonállatokra. Jellegzetes üvöltésük viszont bármely vidéki western- vagy horrorfilm forgatásához kiváló hanganyagul szolgálhat.

Nyest (Martes foina)

A nyest mindössze 40-50 cm hosszú és 1-2,5 kg, a hosszának pedig több mint a felét a farka teszi ki. Nem is értjük, hogyan tud egy ilyen kicsi állat ennyi felfordulást csinálni. Merthogy a nyest a városi vadon focihuligánja, aki éjszaka randalírozik a padláson, mindenfélét megrág, összekarmol és gyakran jó ötletnek találja, hogy az autók motorterébe bemászva a kábelekkel tisztítsa a fogközeit. Tulajdonképpen rémes egy alak, aki rágcsálókat, madarakat, gyümölcsöket és tojásokat eszik, de még ezt sem teszi túl illedelmesen: a tojásból ugyanis kiszívja a tartalmát, a héját meg otthagyja. Rejtélyes manőverekkel jut fel sokemeletes házak padlásterébe is és ha valahova becuccol, onnan sokadik felszólításra sem akar kiköltözni. Jó hír viszont, hogy a kutyáktól fél, így egy kedves blöki – de állítólag a jól elhelyzett kutyaszőrcsomók is – simán távol tartja a háztól.

Nagy patkósorrú denevér (Rhinolophus ferrumequinum)

A denevérekről az első és legfontosabb tudnivaló a városi ember számára, hogy eszükben sincs belekapaszkodni az ember hajába. Ráadásul a híresztelésekkel ellentétben semmilyen leszármazotti kapcsolatban nem állnak Drakula gróffal. Bár gyors, surrogó repülésük ijesztő lehet, és lássuk be, hogy kinézetre messze nem olyan szexi lények, mint Batman, de korántsem veszélyesek az emberre. Sőt, hasznos szolgálatot tesznek: mivel rovarokkal és szúnyogokkal táplálkoznak, ha beköltöznek hozzánk, búcsút inthetünk a vegyszereknek, a denevérek elvégzik a piszkos munkát helyettünk. Nyári estéken szürkületkor és a lámpák fényénél vehetjük észre a bőregér példányokat leginkább, télen pedig ne is keressük őket, mert alszanak. Aki szeretné őket közelebbről is megismerni, annak rémtörténetek helyett szívből ajánljuk az abaligeti Denevérmúzeumot.

Keleti sün (Erinaceus roumanicus)

Kétség nem fér hozzá, hogy összeállításunk egyik legnépszerűbb karaktere a sün, ez a kis szúrós állat, akiről ugyan nem mondanánk, hogy a légynek sem tud ártani – hiszen alapvetően rovarokkal, gilisztákkal és hernyókkal táplálkozik –, de mindenkit levesz a lábáról azzal, ahogyan a pöttöm kis orrát mozgatja vagy éppen araszolgat a fűben. A kis gombócok akár 2 kilósra is képesek meghízni és hogy télen átvészeljék az élelem hiányát, ősztől tavaszig inkább alszanak. Főként éjszaka mászkálnak és jellemzően egyedül. Ha mozgásban lévő sünnel találkozunk, akkor nagy eséllyel táplálékot keres, ilyenkor adhatunk neki főtt vagy lágy tojást (só nélkül), főtt májat vagy halat, szőlőt, banánt vagy körtét, és feltétlenül adjunk neki vizet. A hiedelemmel ellentétben tejjel ne kínáljuk, ugyanis laktózérzékeny. Mivel nem lát túl jól és az autóktól megijedve összegömbölyödik, vigyázzunk rá az utakon!

Örvös galamb (Columba palumbus)

Az örvös galamb arról kapta a nevét, hogy felnőtt korára jellegzetes fehér folt jelenik meg a nyakán. A legnagyobb méretű galambfaj ma Magyarországon és egyre inkább városi madárrá válik. A galambok télre egy kicsit délebbre utaznak üdülni, aztán nyárra, a jó időre visszajönnek. Bőven gondoskodnak az utánpótlásról, évente kétszer költenek, általában 2-2 tojást, amiken az egyenjogúság nevében a szülők felváltva kotlanak, ahogyan később is mindketten etetik a fiókákat begytejjel. Van, hogy már akkor elkezdik az újabb fészekrakást, amikor az előző fiókák még ki sem repültek. A felnőtt egyedek főleg magvakat és bogyókat esznek, plusz azt, amivel az idős nénik éppen etetik őket a Széchenyi téren.

Vetési varjú (Corvus frugilegus)

Bár Baranya megyében néhány évtizede még 4000 pár vetési varjút számoltak, sajnos ma már alig 400 párra becsülhetjük a létszámukat. Ennek legfőbb oka, hogy korábbi élőhelyeik területe jelentősen lecsökkent. Ezért is költöztek be a varjak a városba, ahol könnyen találnak maguknak táplálékot, és a fasorok kiváló fészkelőhelynek bizonyultak számukra. Ezek a madárlakások pedig legalább olyan menők az ingatlanpiacon, mint az egyetemközeli albérletek, mert például az erdei fülesbagoly is szívesen használja költésre a vetési varjú fészkét.

Patkány (Rattus rattus)

A patkánynak a sünnel ellentétben elég rossz a marketingje. Rágcsálóként kártevőnek minősül, ráadásul testénél hosszabb farkával és fürge mozgásával könnyen halálra rémíti a gyanútlan városlakót. Megítélésének az sem tesz jót, hogy csoportban jelenik meg, járatokat épít és hajlamos rendetlenséget csinálni maga körül. Nehéz lenne hálásnak lenni érte, hogy szeret az ember közelébe költözni, miközben akár bolhákat és betegségeket is terjeszt, egyoldalú közeledési szándékukat ezért nem vesszük jó néven. De hogy jót is mondjunk róla, a patkány jól alkalmazkodó, nagyon intelligens állat. Ezt bizonyítja az, hogy földrészeket hódított meg a faj, egyedei ma is gyakran utaznak hajókon, de repülőkön is találkoztak már velük. Közeli rokonaik, a csuklyás patkányok pedig kiváló házikedvencek, okosak és hűséges társai gazdáiknak.

Erdei egér (Apodemus sylvaticus)

Minden lyukba belefér…merthogy a patkánynál jóval kisebb, 7-12 cm hosszú, 15-35 dekagramm súlyú rágcsáló ügyesen manőverezi át magát a legkisebb nyílásokon is. Hátsó lábai hosszabbak az elsőknél, ezért olyan, mintha futás közben még ugrálna is. Nemcsak a rajzfilmekben, hanem élőben is gyakran szimatol a hátsó lábain állva. Földalatti kis kamrát alakít ki magának, ahova gyűjti az élelmet, hogy télen is jól érezze magát. Az egér magokat, bogyókat, gyümölcsöket eszik és néha kis mennyiségben rovarféléket is fogyaszt, a gyűjtésünkben felsorolt állatok közül viszont többen éppen rá vadásznak: a róka, a nyest és a borz is szívesen ejti zsákmányul, nem beszélve a macskákról. Nehéz lenne megmondani, miért ódzkodunk az egértől, hiszen a Tom és Jerryt nézve mindannyian neki drukkolunk.

Márványos címeres poloska (Halyomorpha halys)

Nehéz lenne eldönteni, hány szavazatot kapna a népszerűségi listán ez az állatfaj, de semmiképpen nem fogadnánk rá nagyobb összegben, hogy nullánál többet. Kétségtelenül nem egy megnyerő figura, szúró-szívó szájszerve van és állandó szereplő a mezőgazdasági kártevők listáján. Több mint száz féle gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt szívesen, ráadásul az összes többi poloskafajnál nagyobb valószínűséggel költözik be az otthonunkba, pedig még csak vendégségbe sem hívtuk, nemhogy aludni. Jellegzetes, nem túl kellemes szagát akkor érezni a leginkább, amikor megijed, mert olyankor bűzt ereszt ki potroha alsó részéből. Mindezek ismeretében a megítélésén nem sokat segít, hogy színe és mintája a márvány erezetéhez hasonló, mert leginkább látni sem akarjuk.

Vörös mókus (Sciurus vulgaris)

Gyűjtésünk másik sztárja a sün mellett a mókus. Velük jóval gyakrabban találkozhatnánk, mert nem éjszakai állatok, viszont mivel nagyon fürgék és ügyesen rejtőzködnek, sokszor észre sem vesszük őket. A mindössze negyedkilós-félkilós mókusok egy testhosszukkal közel azonos méretű farokkal szaladgálnak a fákon, elsősorban a lombos erdőket és a parkokat szeretik. Lompos farkukkal nemcsak egyensúlyoznak mászás és ugrálás közben, de éjszaka takaróként is használják. Ahol rendszeresen etetik őket, könnyen oda szoknak, Pécsett a Tettyén, a Havi-hegyen és a Szent István téren láthatjuk őket gyakrabban.

Molnárfecske (Delichon urbicum)

Magyarországon általánosan elterjedt, városi környezetben is gyakori madár, akinek bejött az élet: minden télen délre költözik a hideg elől, a Szaharán túli Afrikába. A molnárfecske korábban a vidéki nyugalmat, sziklafalak, faodvak és barlangok védelmét szerette, de ma már kifejezetten a településekhez kötődik. Beköltözése abszolút win-win szituáció, ugyanis a fecske kimondottan hasznos állat: nagyon apró rovarokkal táplálkozik, melyeket főleg a levegőben fog el, így például – a denevérekhez hasonlóan – kiváló szúnyogirtó. Az emberrel közös élet mégsem zökkenőmentes számára, sajnos sokan rossz szemmel nézik, ha az ereszük alá fészkel. Pedig a legfőbb kifogás – miszerint odapiszkítanak a fészek alá – az úgynevezett „fecskepelenkával”, vagyis egy fészek alá helyezett deszkával megoldható. Ezúton kérünk mindenkit, hogy óvja ezeket a kedves madarakat és a fészkeiket!

Harlekin katica (Harmonia axyridis)

A harlekin katicát nagyobb eséllyel vennék fel a PTE bármely szakára, mint népszerű rokonát, a sokszoros mesehős hétpettyest, ugyanis a harlekin katicának sokkal több pontja – na jó, pettye – van. Először úgy tűnt, hogy ez a faj csak vendéghallgatónak jelentkezik, mivel a hét- és a kétpettyes katicákkal ellentétben nem őshonos, de alig tíz év alatt – Magyarországon 2018 elején dokumentálták először – a harlekin katicák meghonosodtak nálunk is. Leginkább azért, mert falánkak és agresszívek, így kiszorítják a vetélytársakat az élőhelyükről. Miközben ezt a fajt eredetileg biológiai növényvédelem céljából telepítették Észak-Amerika és Európába területein, úgy tűnik, hogy a kis szemtelenek átvették az uralmat.

Csóka (Corvus monedula)

A csóka közeli rokona a varjúnak, a kisebb testű varjúfélék családjába soroljuk. Majdnem teljesen feketét hord, de a tarkóján szürke színű a tollazata. Jellegzetes világosszürke szivárványhártyája miatt könnyen az a benyomásunk támad róla, hogy intelligens – és nem is tévedünk, amikor ezt gondoljuk: Konrad Lorenznek, az etológia atyjának például volt egy saját maga nevelte csókacsapata. Ez a madárfaj kedveli az ember közelségét, gyakran fészkel a városi épületek zugaiban és szívesen közlekedik az utcákon, parkokban, nagyobb szabad tereken is. Különösen szeret fészkelni öreg platánok odúiban, padlásokon vagy tornyokban.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mecseki tigris (Tigris mecsekus)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tigris a Mecsekben. Vagy mégsem? 2004-ben többen látni véltek egy tigrist Bükkösd határában, Baranyajenőn, Gödrén és Bakócán. A nyomok és a hírek ellentmondásosak voltak, de többet bizony nem tudtunk meg a rejtélyről, a tigris pedig azóta nem hallat magáról.

Csalogány (Luscinia megarhynchos)

Nem sok madárfaj dicsekedhet azzal, hogy presszót neveztek el róla Pécs belvárosában, a csalogánynak ez sikerült. Talán azért, mert az egyik legismertebb énekesmadár, amely hím példányai tökéletes akkordokat énekelnek és gégéjük négy hangot képes egyidejűleg kiadni. Ezt garantáltan egy presszóvendég sem tudja utánozni, sem érkezéskor, távozáskor meg főleg nem.

Bika

Az emblematikus Zsolnay bikafej Pécs főterének déli végén, a Zsolnay-kút négy oldalát díszíti. A négy méter magas eozin kút vízköpőit a nagyszentmiklósi aranykincsek bikafejes ivócsanakjainak mintájára készítették 1912-ben, és 1930 óta díszei az Irgalmasrendi templom előtti térnek.

(Illusztráció: Bordás Melinda)

lokál
Mesél a város – Kiss Tibor Noé: Az éjszaka mindenhol csöndes és sötét
 
lokál
Egy jó iskola receptje
 
súgó
Gyere ki a Fényre! - Zsolnay Fényfesztivál