Mint ahogy egy limuzin ajtaja kattan, vagy egy skutella műanyag pereme lezár. Egy apró pukkanással kidugul az orrüreg, visszatér a szaglás, ugyanekkor a hetedik csigolya is a helyére talál. A lényeg, hogy megszűnik a fájdalom, a láz és helyére valami furcsa nyugalom költözik. Új rend épül belül. Újraindítás.

Sanya óvatosan résnyire nyitotta a szemét. Csak remélni merte, hogy ami körülveszi, más lesz majd, mint amit emlékei szerint tíz nappal ezelőtt, a karantén kezdetekor hátrahagyott. Persze csalódnia kellett. Úgy nézett ki a lakás, mint ahol egy valaha szebb napokat látott fiatalember atomjaira szakadt, majd szublimált. Lábánál lavór, gyógyszeres dobozok szanaszéjjel. Mellette ágytál, tetején egy lejárt Nők Lapja. A címlapon egy ismeretlen tinédzser-celeb huncut adventi szextippeket ajánl. Az újság szamárfüles sarkán elmosódott üzenet: „Megpróbáltuk. Most sem ment. Talán legközelebb. Csókol, Bellád. Ui.: Szellőztess ki, és kezdj új életet!”

Sanyi kivánszorogta magát a konyhába, ami egy tájkép volt vacsoracsata után, ahol valószínűleg valaki hetekig kézigránáttal terített. A mosogatóban feltorlódott edények tetejére a penész húzott patinásan rusztikus topográfiát. Minden mozdulatlan volt, mesebeli, szinte „csipkerózsikás”. Káoszában is megrendezett, már-már filmszerűen giccses. Egy barokkos pokol. Dzsánki-mennyország.

Míg lefőtt a kávé, egy fakanállal arrébb kotorta a kádban összegyűlt szennyes ruhát, és körbetussolta magát. Utána csendben párologva szürcsölte a feketét, és egy sarokból felmérte a lakást. Nem talált benne semmi éghetőt, így inkább tovább állt. Becsapta maga mögött az ajtót és megszokásból a Talpas felé fordult, de rájött, hogy ott sem várja senki, ezért a hegynek vette az irányt. A buszok sem közlekedtek, amiből arra következtetett, hogy elseje lehet, és még mindig tiltott nyolc után a kijárás. Bár nem érezte semmi értelmét, de a lábai akaratlanul vitték tovább.

A TV-toronynál sem volt senki. Se őr, se jegyszedő, se tolongás. A lift sem működött. Lépcsőzés közben tehát volt ideje még egyszer alaposan végiggondolni az óévet. Nem talált benne semmi szerethetőt. Felért. Zilált. A városra köpte a fáradt nyálat, majd a hideg vaskorlátot fogva újabb gondolata támadt. Miért is ne? Megpróbálja. Mikor, ha nem most? Talán. Felállt a peremre és elrúgta magát.

Könnyű volt, szinte súlytalan. Mire elérte a szmoghatárt, már repült is. Szabad volt végre. Mindenmentes. Magára talált. Ő a feltámadás utáni első öngyilkos. Egy modern Tajgetosz. Egy magányos lemming. Vagy, ha innen lentről nézzük, csak egy rossz helyre született Tiszavirág.