Mozinet Filmnapok
Mozinet Filmnapok
Major Zoltán / 2020-10-20 film
Immár tizedik éve pörögnek októberben a nagy nemzetközi fesztiválsikerek a Mozinet jóvoltából. Idén négy nap alatt nyolc premier előtti filmet láthatunk az Apollóban.

A DAU. Natasa „reality-jében” visszatérünk a 60-as évek Szovjetuniójába. De nem akárhogyan! Az Ilja Hrzsanovszkij által rendezett, 700 órányi (!) felvételből készített első válogatásban szó szerint megleshetjük, hogyan élné meg a ma embere ezt a már elfeledett (?) kort és annak testi-lelki könyörtelenségét. Döblin időtlen regénye, a Berlin, Alexanderplatz ismét nagyon időszerű, Burhan Qurbani grandiózus, mai interpretációjában láthatjuk. A Wendy a Pán Péter felnőtteknek szóló látványos és elgondolkodtató továbbgondolása. Agnieszka Holland új filmje, a Sarlatán (képünkön) Jan Mikolášek, a gyógynövényszakértőként milliókat gyógyító csodadoktor (vagy kuruzsló) történetét meséli el, akinek ténykedését a hatalom nem nézte jó szemmel. A Gunda szintén egy „reality”, Viktor Koszakovszkij egy sertés életén keresztül mutatja be a haszonállatok elkerülhetetlen sorsát. Magnus von Horn Sweat című alkotása egy fiatal, szép és sikeres influenszer fitneszsztárról szól, na meg online és offline életének árnyoldalairól. Amíg tart a nyár a címe Shannon Murphy rendezői debütjének az első (és egyben utolsó) szerelem keserédes élményéről. A beszéd – az év francia vígjátéka – egy nem épp szokványos esküvői köszöntőről szól.

Apolló mozi: október 22-25. Részletes program ITT.

ételital
Made in Pécs étterem – Február 21. Restaurant Day
 
súgó
Szárnyas Malac Nap
 
súgó
Order and Chaos