n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
ÁTJÁRÓ 10. rész
Kövi / 2017.12.04.lokál
Folytatásos pécsi történetünk befejező részéhez érkeztünk.

Előd odaugrott a ládához, kiemelte a Csontváryt, megfordult és a kijáratot kereste a gomolygó füstben.

- Öcsém, segíts! – vonyított Huba bá. 

Előd megtorpant, látta, ahogy nagybátyja elkeseredetten próbál kikecmeregni a mázsás tálalószekrény alól, mindhiába, képtelen volt megmozdítani. Előd nem hagyhatta, hogy Huba bennégjen, sem Emma, sem saját visszaútja, és legfőképpen a lelkiismerete miatt nem. Letette a festményt, fogást keresett a szekrényen, hogy kiszabadítsa a fogságba esett bajkeverőt. Elképesztő nehéz volt a tálaló, Előd minden erejét összeszedve nekiveselkedett a feladatnak és nyögve, hörögve megmozdította a bitang szekrényt, éppen csak annyira, hogy Huba kikászálódhasson alóla. Ekkorra a szoba olyan lángokban állt, hogy lehetetlen volt már az ajtóig eljutni, az ablak felé maradt csak menekülő út. Előd odatámogatta Hubát, lerántotta az égő függönyt, és kitárta az ablakot. A fojtogató füstben egyre nehezebben jutott levegőhöz. 

- Gyerünk, mássz ki, én idehozom a képet, de ígérd meg, hogy elengeded Emmát! – krákogta Előd, majd visszafordult a festményért. Szerencsére a tűz odáig nem ért még el, így sikerült magához vennie a Csontváryt. A füst marta a szemét, alig látta a kiutat. Hunyorogva, fulladozva botorkált el az ablakig, és amikor már épp kiadta volna a képet, a helyiség túlsó sarkából fülsiketítő robbanás hallatszott, a lökéshullámtól Előd a falhoz vágódott, és minden elsötétült. 

Ismerős helyen tért magához, kötéssel a fején. Felült és körülnézett. Váróterem, szúrós nyugdíjas-tekintetek, kávé- és hypo szag. Déjá vu, ez csak az Uránvárosi SZTK várója lehet, gondolta Előd. Kereste a nyilvános telefont, de nem találta, viszont ahogy balra tekintett, távolabb, az üvegajtón túl Fornettis pultot vett észre. Meglepettségét fokozta, amikor észlelte: télikabátban ül, annak ellenére, hogy tudomása szerint augusztus van. Benyúlt a kabátzsebébe, mindene megvolt: a tárcája, az iratai, a kulcsa és a telefonja is. Ebben a pillanatban Dávid jelent meg a váróterem ajtajában. Megkönnyebbülve konstatálta, hogy Előd magához tért. 

- Még szerencse, hogy megtaláltunk a pincében – mondta Dávid fejcsóválva. 

- A Makáron? – kérdezte döbbenten Előd.

- A Napcsiban, haver! Látom, rád fér az alvás, hazaviszlek, a doki szerint semmi bajod, csak kicsit beverted a fejed. Meg ugye nem voltál egészen józan. Majd holnap elmeséled mi történt – válaszolta Dávid, aztán gondoskodott róla, hogy Előd épségben hazajusson és ágyba kerüljön. 

Előd kora délután ébredt. Felkelt és homlokát az ablaknak döntve bámult ki az utcára. Lehelete nyomán pára tapadt az üvegre. Kint a faágak csupaszon billegtek a twistelő verebek alatt. 1988, Huba, Emma, a párhuzamos gyerekkor és a Csontváry-kép mind-mind csak egy mély, ám annál élethűbb álom részleteinek tűntek. De a valóság egészen szokatlannak és tompának tetszett az álomhoz képest. Elődnek szüksége volt friss levegőre, ezért sétálni indult. 

Úgy járkált végig a jól ismert helyeken, mintha most látná őket először, de örömmel töltötte el, hogy Pécs belvárosa mennyivel szebb, mint amilyennek álmában látta. Csak a Magasházat hiányolta a városképből. Elsétált a Széchenyi térre, megállt a Nádor előtt és percekig bámulta a Galéria ablakait, aztán intett az ablakban álló Prim Petinek és tovább indult. Amint lefelé haladt az Irgalmasokon, azt jutott eszébe, hogy szívesen inna egy romano-t a Pécsi Kávéban. Belépett az ajtón és megpillantott az egyik asztalnál egy igazán csinos, kortalannak tűnő, középkorú nőt, aki feltűnően mosolygott rá és megszólította.

- Előd, hát te vagy az? Semmit sem változtál! 

- Vége -

lokál
Példaképp 2. – Együtt, de külön
 
zene
Super Flu
 
lokál
Made in Pécs-díj 2016 – Kultúra Junior