A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év boltja
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év boltja
szerk / 2015-12-16 lokál
Ismét eljött a várva várt pillanat! Mint minden évben, úgy idén is díjazzuk a legjobbakat! Az elmúlt évekhez hasonlóan most is három jelöltet indítunk harcba kategóriánként a Made in Pécs-díjért, mert hiszünk abban, hogy ezzel a módszerrel több jó dologra tudjuk felhívni a figyelmet. Minden jelöltnek gratulálunk, mindegyikük nagyszerűt alkotott!

Kisüzem

Nem csináltunk abból soha titkot, hogy a kézműves sörök szerelmesei vagyunk. Akkor robbant be a mi életünkbe is a magyar kisüzemi sörök feltétel nélküli imádata, amikor Pécs életébe. A Művész Presszó kezdte az ismertetést, az Egylet emelt a téten, az idén nyílt Kisüzem pedig végérvényesen bevitte a döntő ütést. A Ferencesek utcájában található üzlet a hazai üveges kézműves sörök Mekkája, emellett pedig a házi sörfőzéshez szükséges kellékek, alapanyagok pécsi bázisa. A Kisüzem megnyílásával szerkesztőségileg elértük azt, hogy most már nem csak kocsmákban iszunk finom söröket, hanem otthon is. Ez egyrészről jó, másrészről viszont nem, de ez van.

Monokrom Design Store

Éppen ideje volt, hogy Pécsett megnyíljon ez az üzlet, hiszen annyi, de annyi frankó cuccot készítenek a pécsi kreatívok, hogy az valami döbbent. És végre van egy fix hely a városban, ahol ezeket kényelmesen be lehet szerezni. Örülünk! A helyi képzőművészet és design iránt elkötelezett csapat minőségi, lokális termékekkel pakolta tele Király utcai üzletét: ékszerek, ruhák, bútorok, lakáskiegészítők és sok minden más található a boltban, melyekben a közös pont az, hogy egytől egyig elképesztően ötletesek, minőséget képviselnek, és PÉCSIES-ek. Fuck Bp!  

Gastropolitan

Uránváros csodája! Így tudjuk jellemezni a város legújabb és legjobb hentesét/delikát üzletét, ami sok más mellett bebizonyította azt is, hogy nem feltétlenül kell a fősodorban lennie ahhoz egy üzletnek, hogy menjen, mint az állat. A Gastropolitan pedig hasít! Ismételten bebizonyosodott, hogy érdemes minőségi termékeket árulni, ártól függetlenül fogékonyak az emberek a kiváló minőségre. Amitől mi a Gastropolitanban el vagyunk ájulva, az a hús kínálat, amit leírni, bemutatni úgysem lehet, úgyhogy ha valaki jót akar magának és családjának, az gyorsan elszalad az üzletben és jól bevásárol.    

(Idén is kiosztunk egy közönségdíjat, nagyon számítunk a szavazataitokra! A közönségszavazás december 21-én indul!) 

lokál
Bringa-verkli
 
ételital
Teszteltük: Kisülés Kávéműhely
 
lokál
Titkos alagút – földalatti egyház