Tuti nyári tipp: Irem Kertje
Tuti nyári tipp: Irem Kertje
promo / 2025-06-12 ételital
Az Irem Kertje megnyitásakor a tulajdonosok egy különleges közösségi teret álmodtak meg, amely egyszerre épít Pécs gazdag történelmi hagyományaira, és hoz valami újat a város gasztrokulturális életébe.

A hely közvetlenül a Széchenyi téri JPM Látogatóközpont mellett található, és szoros együttműködésben működik vele – szolgáltatásaik pedig jóval túlmutatnak azon, amit egy múzeum melletti kávézótól megszoktunk.

Az ételek és sütemények a Reggeli konyhájából és a Mandulás Desszertműhelyből érkeznek, szezonális, helyi alapanyagokból készülnek, a péksüteményeket pedig házon belül sütik.


A kávékínálat kiemelkedő: világos pörkölésű, single origin kávékat készítenek hozzáértő baristák, akik minden csészére külön figyelmet fordítanak. Ráadásul saját márkájú kávéjuk is van – Morgensson –, amit egy pécsi pörkölővel közösen álmodtak meg.

Az itallapon frissen facsart gyümölcslevek, házi készítésű szörpök, fermentált italok, long drinkek és pezsgők is megtalálhatók – minden adott egy gondosan összeállított brunch-hoz.

A kert hétvégenként késő estig nyitva tart, ahol zenés programok, helyi natúr és bio borok, kézműves sörök és prémium szpiritek segítenek megteremteni az oldott, barátságos hangulatot.

Irem Kertje (Széchenyi tér 12.)

 

 

 

súgó
Pécsi Nyári Színház
 
lokál
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év nagykövete
 
lokál
Minden nap könyvünnep az Ifjúság úti Bookline Lapozóban