Teszteltük: Caflisch Cukrászda
Teszteltük: Caflisch Cukrászda
Müllner & Kálmán Content Lab / 2019-05-22 ételital
Hagyomány és modernség tökéletes találkozóhelye lehetne.

Mikor a Király utcán sétál az ember és megáll a Caflisch előtt, felmerülhet benne, hogy vajon hányadik vendég lehet, aki átlépi ennek az üzletnek a küszöbét? Vagy akár azért is beléphetne, hogy megérintse valami abból a közel 200 éves történelemből, amióta ezen a helyen a cukrászda áll.

A helytörténeti leírásokból tudható, hogy a ház 1869-től volt a Caflischoké, és amelyről már 1695-ből is maradtak fenn adatok. 1869-től bérelte Caflisch Kristóf cukrászmester, aki a cukrászat egyik fellegvárából, Svájcból települt Pécsre. Ekkor vette kezdetét a Caflisch Cukrászda története, amely megélt csodálatos időszakokat is, amikor egymás kezébe adták a kilincset a törzsvendégek. Aztán, ahogy az még számtalan családi vállalkozást, a II. világháború és az azt követő évek teljesen átalakítottak, és tönkre is tették a hagyományt. Kevés helynek sikerült megtartani vagy újjáéleszteni az egykori szebb napokat.

A Caflischban minden történelmi kor hagyott valami nyomot a dizájnon, aminek eredménye a teljes eklektika. Úgyanúgy jelen van a térben a csodálatos Zsolnay cserépkályha, mint a művirágok és a fényhirdetések. Éppen ezért jelen állapotában a Caflisch egy furcsa hely.

A pult kialakítása is a hagyományos és az újító megoldások mentén kínálja a habos-tejszínes remegő klasszikusokat a lenti szekcióban, és a könnyedebb, falatnyi kekszeket a pult tetején álló üvegtárolókban. Így benevezünk egy spontán, magunk válogatta édes és sós tányérra, de persze a hagyományok mentén is nyitunk egy ösvényt, jöjjön egy Mákos guba szelet! A kekszek közül adódik kifejezetten izgalmas: a cukormentes levendulás például omlós, de nem szétesően morzsolódó, és pont jó benne a levendula aránya. A hókifli azonban leginkább édes, és csak másodsorban diós. A házi pogácsa ízéből épp a háziság hiányzik, de a ropogós sós-magvas rudak szépen hozzák, amit egy sós aprónak tudnia kell, így döntetlen az állás a sós tányéron is. Ezért a mákos guba szeletre hagytuk a döntést. Emlékezetes pontja maradt a látogatásunknak, hiszen pont azt tudta, amit a legegyszerűbb házi gubától elvárunk. Semmi meglepetés, nem csúcs minőség, hanem amit a jó sok tejben áztatott kifli a mákkal édesen tud, bár a mellé került tejszínhabról boldogan lemondtunk volna. Kávéból is van jobb a városban.

Király utca 32. V-Cs 9:00-21:00; P-Szo 9:00-22:00.

Értékelésünk: 3/5

Számla:

Cukormentes levendulás keksz: 250 Ft

Holland csokis keksz:  250 Ft

Sokmagvas sós rúdacska: 220 Ft

Házi pogácsa: 60Ft/db

Hókifli: 280 Ft

Mákos guba szelet: 590 Ft

Espresso: 350 Ft

Hosszú kávé: 390 Ft

Összesen: 2390 Ft

 

zene
TrueSounds
 
súgó
Csillagászati Hét
 
súgó
Múzeumutca Plusz