Teraszok, kerthelyiségek
Teraszok, kerthelyiségek
szerk / 2015-05-11 ételital
A jó idő beköszöntével megkezdődik a szabadtéri ivászatok időszaka is. Számunkra ez a legnagyobb öröm a tavasz érkeztében. Nem tehetünk róla, de nagyon szeretjük múlatni az időt különböző kerthelyiségekben. Összeállításunkban azokat a helyeket mutatjuk be, ahová szívesen járunk. Tudatosan kerüljük a „legjobb” jelzőt, mert abból mindig balhé van, ugyanis a pécsi vendéglátósok érzékenysége magasan túltesz a zenészek/művészek érzékenységén. Tehát most nem a legjobb pécsi teraszok és kerthelyiségek következnek, hanem azok, ahová a Made in Pécs szerkesztőségének tagjai szívesen járnak.

N-Eozin (Esze Tamás utca 3.)

Pont megjelenésünk után, május 1-jén nyitott egy jó kis Rudán Joe koncerttel a N-Eozin Grillterasz és Kultúrpark. Ebből a makacs tényből adódik, hogy idén még nem voltunk ott, de tudjuk, hogy ugyanaz a csapat viszi tovább most is a helyet, mint tavaly, ami számunkra garancia arra, hogy szívesen járjunk oda ezen a nyáron is. Tökéletes grill ételek, a nyugati várfalsétány lenyűgöző szépsége és hangulata idén is elegendő lesz ahhoz, hogy igencsak sok időt töltsünk a Barbakán tőszomszédságában.

Egylet (Ferencesek utcája 32.)

Simán el tudjuk képzelni, hogy nyárra az Egylet kerthelyiségébe költözzünk. A minden apróságra odafigyelő berendezés mellett a szabadtéren készülő grillételek illata és a 12 féle csapon lévő magyar kézműves sör nekünk elegendő hívó szó ahhoz, hogy átmenetileg átkérjük lakcímünket a Ferencesek utcájába. Ezen a helyen minden stimmel. Soha, de tényleg soha még semmiben sem csalódtunk, pedig monitorozzuk rendesen az étterem-sörözőt. Annyi negatívum viszont akad, hogy a kerthelyiség nem túl nagy, ezért gyakran még mi is hoppon maradunk.   

Jókai Bisztró-Elefántos Étterem (Jókai tér)

Mivel összeállításunkban kerthelyiségeket mutatunk be, és nem külön éttermeket, ezért a Jókai tér esetében összevontunk két teraszt, pedig két külön étteremről van szó. Az Elefántos Étterem és Pizzériáról, valamint a Jókai Bisztróról. De mit tegyünk, ha egymás mellett vannak, és a Jókai teret ez a két étterem uralja teraszügyileg. Éppen ezért nem is teszünk különbséget a két hely között, mindkét teraszon szeretünk ücsörögni, mindkét helyen kifogástalan az étel és az italkínálat, úgyhogy nekünk általában teljesen mindegy, hogy melyikben foglalunk helyet.   

Nappali (Király utca 23-25.)

Az, hogy valami eget rengető extrával rukkolna elő a Nappali terasza, egyáltalán nem mondható el róla. Sőt. Gyakorlatilag semmi extra. Mi mégis a legtöbb időnket ott töltjük, egész egyszerűen azért, mert jó ott lenni. Barátságos, kedves a kiszolgálás, a felszolgálóknak mindig, mindenkihez van egy-két jó szavuk, ráadásul a nap bármely szakában ismerősökbe lehet botlani, ami jelzi, hogy nem csak mi preferáljuk a Nappalit. Azon túl, hogy egy jó bárról beszélünk, ez egy igazi kulturális találkozóhely. Talán ebben van sikerének titka.    

Tüke Borház (Böckh János utca 39/2)

A Tettyén ez a kedvenc helyünk. Csodálatos a kilátás a városra, ha pedig a szomszédos Havihegyi sziklán sziklamászók is gyakorolnak, akkor még ingyen látnivaló is akad a pazar panoráma mellett. A borlapon kizárólag a Pécsi borvidék borai szerepelnek, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Kedvencünk a Paraszttál, amin mindenféle finomságok szerepelnek, mellé általában fantasztikus borokat kortyolunk, és ilyenkor azt érezzük, hogy mégiscsak kerek a világ.  

Hotel Kikelet (Málics Ottó utca 1.)

Ez kérem szépen elnöki-ügy a javából. Vastagon! Nem azt mondjuk, hogy minden szabadidőnket itt töltjük, de azért néha igenis felmegyünk a Kikelet teraszára, és gyönyörködünk a városban egy kávé vagy egy sör mellett. Csodálatos! Aki egy kicsit kényeztetni szeretné magát és családját, vagy barátait, ismerőseit, jobbat nem nagyon talál a városban. Az áraktól sem kell megijedni, a belvárosi áraknál egy hangyányival drágábbak az italok, de néha bele kell férnie egy ilyen alkalomnak a szűkösre szabott költségvetésbe.   

Csinos Presszó (Váradi Antal utca 8.)

Romkocsma a javából, kidobásra ítélt bútorokkal, melyek nagyon jól megtalálták itt új funkciójukat. A stílus nem csak nekünk, hanem sokaknak bejön, hiszen a hatalmas kerthelyiségben esténként csak nagy nehezen találni szabad helyet. Ehhez hozzájön még az az örömteli tény is, hogy olcsó italárak vannak, úgyhogy nem csodálkozunk a gyakori teltházon. Az meg már csak hab a tortán, hogy néhány hete konyha is üzemel a Csinosban. Korrekt tészták, burritók, hamburgerek és palacsinták várják az éhes sörözőket.    

Cooltour Café (Király utca 26.)

A legnagyobb örömünkre szolgál, hogy az új tulajdonossal végre magára talált a Cooltour Café. A régi tulaj ugyanis olyan szépen lerombolta ennek a helynek a nimbuszát, hogy azt tanítani lehetne. De szerencsére annak a korszaknak vége, a Cooltour szépen feljött a legjobb belvárosi helyek közé. A Király utca felőli rész megnyitása telitalálat volt, a folyamatos teltház is erről tanúskodik. Lapzártánkig a kerthelyiség még nem nyílt meg, de gőzerővel dolgoznak rajta, és úgy gondoljuk, hogy ha a minőség olyan lesz (márpedig olyannak kell lennie), mint a belső részeknek, akkor nagy baj nem lehet. Látatlanban is ajánljuk.   

Lezser (Király utca-Széchenyi tér sarok)

Ezen a hányatott sorsú, ámde kiváló adottságokkal rendelkező helyen a Lezser bebizonyította, hogy odafigyeléssel, minőséggel szépen lehet muzsikálni a belváros szívében. Igény van rá, az látszik. A teraszból mi elsősorban a Széchenyi tér felőli oldalt kedveljük, a Király utcai részen nagyon a „szánkban érezzük” a sétálókat, amit annyira nem szeretünk. Ha éppen nem alkoholos italt iszunk (ami azért nincs olyan gyakran), akkor itt szeretünk a legjobban limonádét vagy szörpöket inni, egész egyszerűen azért, mert nagyon finomak és nagyon jól is néznek ki.   

 

zene
Don Gatto, Hemlock
 
súgó
Az öldöklés istene
 
lokál
Mi leszel, ha nagy leszel?