Tisztában vagyunk azzal, hogy a Markó Csárda nem Pécs külvárosában van, hanem bőven a városhatáron túl, de szerintünk – az étterem népszerűsége okán – kihagyhatatlan ebből a rovatból. Aki nem járt még ott, annak eláruljuk, hogy a 6-os úton Szentlőrinc felé, a Pécs táblától kb. 10 kilométerre található ez az évtizedek óta stabilan és jól működő vendéglátóhely. 

Komplett szerkesztőséggel támadtuk meg a Markót egyik hétköznap délben. Nagyon hangulatos volt a kocsikázásunk odafelé, hiszen a 6-os út minden leágazójánál színes ruhadarabok jelezték, hogy néhány száz méterrel beljebb hivatásos finom női hölgyek árulják bájaikat, de mi inkább a célunk felé vettük az irányt más élvezeteket keresve. 

Egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy a hatalmas étteremben alig akadt szabad asztal délidőben. Hozzátesszük, vacsoraidőben sem más a helyzet, iszonyatosan pörög a hely a nap mindegyik szakában.

A Markó Csárda egyik sikerének a titka, hogy nem variál. Hosszú-hosszú évek óta, de talán már évtizedek óta megbízható, magyaros ételeket kínál, az étlapot nem nagyon változtatják, pont azt kínálják, amit a nép szeret. A nép jelen esetben szerkesztőségünk tagjaiból áll, mi pedig ezeket az ételeket választottuk a bő étlapról: csontleves (370 Ft), gombaleves (370 Ft), babgulyás (800 Ft), vasi pecsenye (ami nem más, mint paprikás lisztben kisütött pácolt karaj) hasábburgonyával (1320 Ft), harcsapaprikás kapros túrós csuszával (1450 Ft), zúzapörkölt galuskával (1150 Ft), túrós palacsinta (190 Ft/db). A teltház miatt aggódunk egy kicsit, konkrétan amiatt, hogy sokára fognak megérkezni az ételeink, de 10 perc múlva jönnek is a levesek, 20 perc múlva pedig a főételek, azaz a gyorsaságra semmi panaszunk nem lehet. És az adagokra sem. Konkrétan egyikünk sem tudta megenni a kirendelt kajáját, hiába, nem vagyunk hozzászokva ekkora ebédekhez. És persze az ételek minőségével sincs semmi bajunk. Aki nem a gourmet fogásokat keresi itt, hanem olcsón, tisztességes ételt akar fogyasztani, az a Markó Csárdában jó helyen jár.

Miközben teli hassal szédelgünk kifelé az étteremből, megfogadjuk, hogy havonta legalább egyszer visszajövünk, mert az étlapon még annyi jó fogást találtunk, hogy azokat mindenképpen szeretnénk még megkóstolni. Kolléganőnk már tudja is a jövő havi menüjét: szarvaspörkölt, lefojtásképpen pedig aranygaluska vaníliasodóval. Ennyi.