Ez az év az új lemezeitekről szól. Tavasszal jelent meg a Rajtad felejtett szavaim című albumotok, néhány napja pedig kijött a Hasonlatok című, Radnóti Miklós megzenésített verseivel. 4 évig semmi új hanghordozó, aztán rögtön két lemez? Hogyan alakult ez így?
Szorgos négy év volt ez részünkről, még ha kifelé nem is mindig volt ez látható. Ebben a négy évben jött az Állami Népi Együttestől is a felkérés egy darab megírására és rendezésére (Apám ablakából az ég), közben több színházi előadáshoz is írtam zenét, s mialatt rengeteget utaztunk és a koncerteztünk a zenekarral, folyamatosan íródtak a Rajtad felejtett szavaim című album dalai, mellette pedig előkészítettük, később pedig rögzítettük a Hasonlatok lemez anyagát. Nem is szeretnék mindent felsorolni, de azt hiszem ebből már érződik, hogy a színfalak mögött lázas munka folyt. Sokat álmodtunk és igyekeztünk mindegyik álom végére járni, ehhez időre volt szükség, sok munkára és türelemre. A két lemeznek egészen mások voltak az előkészületei, munkafolyamatai: míg a Rajtad felejtett szavaim dalai "klasszikusan” stúdióban lettek felvéve, addig a Hasonlatok egy élő koncertfelvétel, amihez kép is társul, nem csak hang. Más-más munkametódusokat igényeltek, párhuzamosan dolgoztunk, hol az egyiken, hol a másikon és a sors úgy hozta, hogy viszonylag közeli időpontban sikerült pontot tenni mindkét album végére.
A Rajtad felejtett szavaim című album véleményem szerint felülmúlja az Élet elvitelre című kultikus lemezeteket. Te miként látod ezt az anyagot a jövőre 10 éves zenekar történetében? Hogyan fogadja a közönség az új dalokat?
Számunkra is egy fontos anyag született. Mind szövegben, mind zenében szerettem volna még mélyebbre ásni. Nem akartunk megfelelni sem a mostani trendeknek, sem semmilyen más elvárásnak, hagytuk, hogy olyan legyen, amilyen lenni akar. Ezt persze könnyű mondani, de nehéz megcsinálni. Egy olyan albumnak látom, amitől sok felé el lehet majd rugaszkodni a jövőben. Azt hiszem, kicsit aprólékosabban rajzolja ki a zenekar a saját hangját az albumok sorai között. Egy izgalmas lenyomat az elmúlt tíz év útjából, harcaiból, fejlődéseiből, már csak ezért is fontos. A közönség még javában ízlelgeti, ismerkedik az albummal, nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni most, de azt tapasztaljuk és azt látjuk, hogy senkit nem hagy hidegen, és ez jó érzés. Lehet, hogy nem ez lesz a külvilág számára a legsikeresebb lemez, mégis azt érzem, hogy kihagyhatatlan lesz a kaland legvégén.
A verses lemez ötlete honnan jött? Miért éppen Radnóti Miklós verseit dolgoztátok fel?
Verslemeze már volt a zenekarnak korábban is - az Átjárók című dupla albumon az egyik korong Pilinszky János verseit vette nagyító alá. Igaz, sokkal szerényebb hangszerelésben, hiszen azt még egyedül játszottam fel a saját kis házi stúdiómban. De még a zenekar előtt, huszonévesen, egy szál gitáros, utcazenés korszakomban is jelent meg verses lemezem, ami Faludy György erotikus versfordításaiból íródott és amit Révész Béla színész barátommal csináltunk. Szóval mindig is versek között bolyongtam a saját írásaimon kívül, és a versek mindig helyet kaptak valamilyen formában a megjelenő történeteim között. Radnótival már a kezdetektől foglalkoztam, mert nagyon szerettem. Tőle a Bájoló a legismertebb megzenésítésem, de talán azt kevesen tudják, hogy ez az egyik legrégebbi megzenésítésem is – már vagy húsz éve íródott, szóval igen nagy utat járt be és a hosszú évek alatt vált csak igazán ismertté. Aztán csak gyűltek és gyűltek a fiókban a zenés ötletek a verseihez, az elmúlt években újra forgatni kezdtem a köteteit és újra megihletett az az írási forma, amivel Radnóti össze tudja olvasztani az embert a külvilággal és egyszerűen újra részese akartam lenni. Így halmozódott fel egy csokorra való, így rugaszkodhattunk neki már a próbateremben a zenekarral. Törekedtünk arra, hogy olyan anyaggal jöjjünk ki, ami teljesen más, mint az eddigiek, így jöhetett létre ez a különös “összművészeti tér”, ahol a vers, a zene és a film leülhetnek egy tűz köré. Bízunk benne, hogy majd mások is olyan izgalmas utazásnak látják ezt, mint mi magunk.
A Muzsik és Volkovát viszitek magatokkal vendégként a turnétokon. Hogyan esett rájuk a választás?
Régi barátság ez és sok szeletét láttuk már egymás muzsikus útjának. Ezért sok a közös gondolat, mondat, szóval nagyon is észszerű választás volt ez részünkről. Egyszerűen, tisztán, néhány hangszerrel, szövegcentrikusan fogalmaznak a saját világukból és szerintem nagyon szerethető módon teszik mindezt. Nagyon izgalmas és üde színfolt ez a formáció a mostani magyar zenei palettán, szeretnénk őket megmutatni és bemutatni minél több embernek. Velük együtt ráadásul még különlegesebb, szerteágazóbb élményt tudunk nyújtani mindazoknak, akik eljönnek a koncertjeinkre, mint amilyen ez az egyestés lemezbemutatós kis ünnep lesz a Pécsi Estben.
Mire számíthat tőletek a pécsi közönség a mai koncerten?
Megmutatjuk a teljes Rajtad felejtett szavaim című albumot, mert hiszek abban, hogy ilyenkor ér megmutatni a lemez teljes anyagát és nem csak egy-egy darabot. Lesznek még természetesen régebbi dalok is az előző lemezekről. Igyekszünk ügyesen szemezgetni a dalok soraiból, persze a teljesség igénye nélkül, hiszen hideg élelemmel kellene készülnünk, ha sorra akarnánk venni az elmúlt közel tíz év minden állomását. Mindig is hangos, éneklős koncertek kerekedtek Pécsen, most is a legtáncosabb báli cipőnkkel készülünk erre az estre, mert úgy érezzük, minden adott egy maradandó, különleges koncertre ezen az estén.
Sok pécsi kötődésed van, többek között dolgoztál a Bóbita Bábszínházban is. Neked mik a Pécsett felejtett szavaid?
A barátság szó mindenképp fölmerül. Sok, azóta is meghatározó barátság szövődött itt. De itt a bandukolás szó is – a hajnali séták a táncházak és folkkocsmák után a csillagos ég alatt, mert messze laktam a belvárostól. Az álmodozás, mert rengeteg mindenről ábrándoztam az utánozhatatlan pécsi falak között, és ki hitte volna akkor, hogy úgy fogom érezni 2018-ban, mikor újra a városba jövök, hogy nem vagyok már vendég, hogy a sarkokból visszaintegető emlékek miatt nagyon is otthonosan mozgok itt.