Orfű Speciál
Orfű Speciál
szerk / 2016-08-01 lokál
Nekünk, pécsieknek Orfű a Riviéra! Minden család megteheti legalább egyszer a nyáron, hogy néhány napot eltöltsön a legnépszerűbb környékbeli üdülőhelyen. Most körbebarangoljuk Orfűt, és megpróbálunk tippeket adni ahhoz, hogy a fürdésen kívül még milyen lehetőségek vannak a szabadidő kellemes eltöltéséhez.

Orfű nevét 14. századi írásos források, oklevelek említik először, bár a terület előtte is lakott volt. Orfev, Orfeu, Orfew – ezeken a neveken szerepel Orfű az iratokban, mely a középkorban virágzó település volt. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett a táj, és csak a 18. század elején kezdődött az újjáépítése, amikor is zömmel német jobbágyok települtek itt le. Az 1930-as években a falu lakossága 93%-a német, és csak 7%-a volt magyar anyanyelvű. A 70-es években Orfűhöz csatolták Mecsekrákost, Mecsekszakált, Tekerest és Bánost, amivel gyakorlatilag kialakult az a település, amit ma egységesen Orfűnek hívunk.  

A falu vonzerejét elsősorban a tórendszere adja. Elsőként a 11 hektáros Orfűi-tó készült el 1962-ben, ahol fürödni, csónakázni és horgászni is lehet.  1966-ban jött létre az orfűi tórendszer legnagyobb tava, a 72 hektáron elhelyezkedő Pécsi-tó, a fürdőzők, a horgászok és a vízi sportolók kedvence. Jelenleg ez Baranya megye legnagyobb vízfelülettel rendelkező tava. Ezeket követte a 30 hektáros Herman Ottó-tó kialakítása, ami elsősorban hal és madár-rezervátum, de horgászni is lehet itt.  A negyedik tó 1970-ben készült el, ez a 10 hektáros Kovácsszénájai-tó, mely elsősorban a horgászok örömére szolgál.

Orfű környékét is érdemes felfedezni. Abaliget néhány kilométerre fekszik csak Orfűtől, és a kötelező körökön kívül (cseppkőbarlang. denevérmúzeum) mi elsősorban a Kapucinus Kézműves Sörözőt (Kossuth Lajos utca 78.) ajánljuk, ahol a nagyszerű magyarhertelendi sörfőzde sörei kaphatók egy gyönyörű kocsmában.

Kovácsszénája is megér egy kis kitérőt. A falu alpolgármestere Nyírő Tamás, akit a Kemencésből ismerhetünk, és természetesen otthonában is sütöget isteni kenyereket. Ezen kívül mindenképpen ajánljuk a Novák Sajt Manufaktúrát (Fő utca 28.), ahol elképesztően finom házi sajtokat lehet beszerezni.  

Strand helyett

Nem kérdés, elsősorban strandolni járunk Orfűre. Ám a lubickolás és napozás mellett akad más látnivaló is a faluban, melyeket – biztosak vagyunk benne –, csak kevesen ismernek. Jellemző módon még mi sem voltunk azokon a helyeken, amiket most bemutatunk. Pedig érdemes. Nagyon érdemes!

Kilátó

A szerpentinről a falu felé kanyarodva, de még a falu előtt balra kell fordulni, hogy eljussunk a Balázs-hegyi kilátóhoz. Az odavezető utat táblák jelzik, autóval is megközelíthető. A fémszerkezetű kilátót 2001-ben adták át, a tetejére 77 lépcső vezet, érdemes felmenni, mert csodálatos panoráma tárul az ember szeme elé, az egész környéket be lehet látni innen. A legfelső szinten néhány látogató otthagyta a kézjegyét, ezek alapján rögzíthetjük, hogy például Tomi és Zsáklin 2012. április 29-én biztosan itt járt.

Malommúzeum

A Malommúzeumhoz a Kis-tó előtt jobbra kell fordulni, de frankón ki van táblázva, nem lehet eltéveszteni az utat. És ha odaértünk, akkor kerekedik csak nagyra a szemünk, mert egész egyszerűen csodálatos az, ami ott van. A Malommúzeum 1970-ben jött létre, de szemmel láthatóan nemrég felújították az egész területet, tényleg elképesztően gyönyörű, mindenkinek szívből ajánljuk! Sőt, a nagy barangolások közepette érdemes megpihenni a terület egyik sarkában található vendéglátóhelyen, ahol Kapucinus sört és kiváló borokat lehet kóstolgatni!

Forrásház

Itt egész egyszerűen leesett az állunk! A Malommúzeumtól nem messze, az erdőn át vezet az út a Forrásházhoz. A műemléket Csete György és Dulánszky Jenő tervezte 1970-ben. Eredetileg ez az épület oldotta meg Komló vízellátását a helyi barlang vízéből, de ez a funkció ma már nem létezik, csupán ebben a monumentális alkotásban lehet gyönyörködni. Az épület mellett ma is látható a vizet adó barlang, melynek egyik sarkában konkrétan sötétkék a víz. Fülledt, nyári kánikulában tényleg érdemes ide kirándulni, mert az erdő és a körbe folyó patak és karsztvíz kellemes hűvöst áraszt.  

Végigettük Orfűt

Két nap alatt végigettük Orfű összes vendéglátóhelyét, hogy viszonylag pontos képet tudjunk adni arról, hogy hol, mit érdemes enni a nyaralás alatt. Tapasztalataink vegyes képet mutatnak, de összességében elmondható, hogy nincs nagy baj, ám a fine dining nem itt keresendő.

Horgász büfé

Pécsi-tó keleti oldalán van ez a népszerű büfé, sokan szeretik. Sült hal, hambi, kávé, újság – ez áll az út menti megállító táblán, és mivel nekünk nem is kell több, egyből be is mentünk. A kínálatban van például orfűi sült hekk (!) körettel (1590 Ft), hamburger (500 Ft), wimpi (390 Ft). Mi a hekket választottuk, ami megérte, nagyon finom és kiadós volt, az árát bőven megéri.  

Mediterrán Étterem & Villa

Orfű főterén, a Széchenyi téren van ez az étterem és panzió. Nevéből adódóan elsősorban olaszos ételeket kínálnak. Mi pizzát kóstoltunk, és azt kell mondanunk, hogy tökéletesen meg voltunk elégedve a minőséggel, ennél jobb pizza a környéken sehol nem kapható. 

Szomjas Vándor büfé

Ezt a helyet talán mindenki ismeri, a Pécsi-tó nyugati oldalán, a szabad strandon található ez a vendéglátóegység. A nagyon éheseknek az egyszemélyes vegyestálat ajánljuk, de megsúgjuk, hogy ez akkora adag, hogy két ember bőven jól lakik belőle. Az étel minősége erősen közepes, de vállalható. 

Árnyas Part büfé

Tavaly nyitott ez a hely, a Pécsi-tó és a Kistó között félúton, a nyugati oldalon található. A vendéglő tövében a legjobb szabad strand fekszik, úgyhogy mindenképpen főnyeremény ez a büfé. A szokásos büfékínálatból mi palacsintát választottunk, de sajnos nem voltunk megelégedve a minőséggel, a palacsinta egész egyszerűen száraz volt. Kár!

Muskátli Vendéglő

A Muskátlit is sokan ismerik, az Orfű főterén található vendéglő örök klasszikus. Szerintünk nem lepünk meg senkit, ha elmondjuk, hogy magyaros a kínálat. A húsleves főtt hússal, zöldségekkel (780 Ft) és a sertés nyársak salátával (2380 Ft) rendben van, mi nem csalódtunk, bár ismeretségi körünkből hallottunk már panaszt az étteremre.  

Szúnyogvár étterem

Nem messze a Fishing on Orfű bejáratától található ez az étterem, amit mi nagyon szeretünk. Ez a hely is magyaros ételeket kínál, viszont nagyon jó áron, korrekt adagokkal. Egy jó marhapörkölt (1300 Ft) galuskával (400 Ft) mindenképpen megéri a pénzét, de az étlapról bármit meg tudnánk kóstolni!

Kistó Étterem

Igen, a Kistónál van ez az étterem, melynek az egyik legjobb terasza van Orfűn. Be kell vallanunk, itt már nem tudtunk enni, nem fért belénk étel, de egy frissítő erejéig beültünk a kerthelyiségbe. Azon túl, hogy nagyon szép a környezet, még állatok is vannak: nyulak, kecskék, pávák várják a kíváncsi tekinteteket és a gyerekeket.

Stég illegál – Az 5 legjobb orfűi stég 

Körbejártuk néhányszor az orfűi tavakat, hogy megtaláljuk az öt legjobb stéget. A többségük gondosan le van zárva, oda semmiképpen nem lehet bejutni, ám találtunk olyanokat, melyekre sima a bejutás. Azt is el kell mondanunk, hogy a tulajdonosok egyáltalán nem örülnek annak, ha idegenek használják a stégjüket, de egy próbát szerintünk mindenképpen megér a kaland. Jó napozást kívánunk!

A Fishing on Orfű víziszínpadánál, a vitorlás klubbal szemben van ez a frankó stég, ami buja nádason keresztül érhető el. 

 A Barátság kulcsosház és tábor bejáratval szembeni kis csapáson át juthatunk ehhez az elszeparált, nyugis stéghez. 

 Az orfűi strand nagy parkolójánál található ez a stég, ami a Telekom tulajdona. Nádason át vezet ide az út, és két igazi pad is szolgálja a teljes kényelmet. 

Beck Zoltán és Demeter László privát stége szabadon használható, amire egy tábla hívja fel a figyelmet. A tó keleti oldalán, a lovaspálya északi sarkánál vn ez a napozóhely. 

Közvetlenül Beck Zoltánék szomszédságában lelhető fel ez a retro kis stég, amire oldalról, egy fém lépcsőn lehet felmenni. 

lokál
A tudományok évezredei
 
ételital
Teszteltük: Karavella Sörbár
 
zene
Pécs City Karnevál Warm-Up