Három fontos Lépcső
Három fontos Lépcső
Papp András / 2024-10-09 lokál
Bosák Levente magyar-történelem szakos tanár, tanulásmódszertani tanácsadó, aki a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum intézményvezető helyetteseként dolgozott. Tavaly felmondott, ám a tanításnak egy percre sem fordított hátat. Saját vállalkozásba kezdett, és most már a Három Lépcsőnek elnevezett „találmányával” segíti a diákokat a tanulásban.  

Hogy miért hagyja abba intézményi keretek között a tanítást ma egy fiatal tanár, arra Levente kimerítő választ ad: „Az elmúlt évek tanárokkal szemben megfogalmazott kritikái, a szűkülő fizikai- és lelki tér, valamint az egyre romló körülmények miatt hagytam ott a közoktatást. Nem éreztem magam kompatibilisnek a rendszerrel. Azt láttam, hogy ez csak romlani fog, és sajnos nem tévedtem. Amit egy éve lehetett érezni, az megvalósult, például a teljesítmény-értékelési rendszerrel vagy éppen a telefonos sztorival – mindkettőnek egyébként lehet pozitívuma is, csak nem erőből és nem a tanárok, diákok és szülők nélküli döntéshozatallal. Ezek miatt már nem vagyok a közoktatás része, de szerintem leszek még – hiányoznak a diákok, a kollégák, a MÜSZI emberi- és motiváló közege.”

Az iskola elhagyása után Levente nem akarta elengedni a tanári pályát, vállalkozásba kezdett, és megalkotta a Három Lépcső-módszert. De itt rögtön ki is javít bennünket: „Ez nem módszer, ez egyszerűen csak az, ahogy hozzáállok a világhoz. Nagyon egyszerű a lényege: a kiindulópontja, hogy fizikai-, lelki- és szellemi lények vagyunk. Azaz, akkor tudom a teljesítményem maximumát kihozni magamból, ha a fizikai állóképességem rendben van. De roppant fontos a lelki egyensúly is, mert ha egy gyerek stresszel a tanuláson és az iskolában, akkor blokkolva van, így aztán nem tudja kihozni magából a legtöbbet. A harmadik, a szellemi lépcsőfok pedig valójában az az oktatási rendszer, amiben gondolkodunk: korrepetálás, érettségi felkészítés, felvételi előkészítő. Sajnos a közoktatásunk erre a harmadik lépcsőfokra helyezi a hangsúlyt, miközben megfeledkezik a fizikalitásról és a lelkiségről. Az a furcsa egyébként ebben az egészben, hogy én semmi újat nem találtam ki, szerintem a tanításban ennek kéne lennie a minimumnak. Hozzáteszem, sok iskola van, ahol így gondolkodnak, csak a jelenlegi keretekben ezt nem minden esetben tudják megvalósítani.”

A Három Lépcső foglalkozásai októberben indulnak, jelentkezni folyamatosan lehet. A szülők eddigi visszajelzéseiből az derült ki, hogy hiánypótlónak tartják a kezdeményezést. „Én is ezt érzem” – mondja Levente. „llyennel az országban még nem találkoztam. Van olyan foglalkozás, ami a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, van olyan, ami a lelkire és van olyan, ami a szellemire, de olyan közös csomag, amiben mindhárom együtt van, szerintem egyedülálló.”

A Három Lépcsőről bővebben a honlapjukon lehet olvasni, de aktívak Facebookon, Instán, Tik-Tokonis, úgyhogy roppant egyszerű elérni őket.

 

zene
Mongooz and the Magnet
 
ételital
Pécsi gasztro 2021
 
ételital
Novemberben nyílik az Escargo Bisztró és Gasztrotér