Kisház Akusztik
Kisház Akusztik
promo / 2020-09-18 zene
A Nevelők Háza Egyesület által működtetett Kisház Kávézó 2017 óta üzemel Pécs belvárosában, a Civil Közösségek Háza udvarában, a Szent István tér 17. alatt.

Kitűnő kültéri adottságainak is köszönhetően már a kezdetek óta kézenfekvőnek tűnt, hogy koncerteket szervezzünk, melyek közül az akusztikus hangszerelés lett az, amely leginkább megfelel a hely atmoszférájának és méretbeli adottságainak. Az eddig megvalósult koncerteknél is fontos volt a változatosságra, a sokszínűségre való törekvés, a műfajokon átívelő crossover jelleg. A másik cél, amelyet kezdetektől fogva szemünk előtt tartottunk, hogy lehetőséget tudjunk adni a fiatal, pécsi feltörekvő zenészeknek/zenekaroknak.

A Kisház Akusztik koncertsorozat idén augusztusban indult, nyitóestünkön közel kétszázan vettek részt, melyen a Kubalibre játszotta a talpalávalót. Szeptember 19-én a Civil Közösségek Házában működő Tillai Tímea Énekstúdió növendékei mutatkoznak be. Továbbá szeptember utolsó hétvégéjén házunk ad otthont a IV. Pécsi Tanuló Fesztiválnak, mely mindkét napja egy-egy koncerttel zárul. Szeptember 25-én a The Tablespoon duó (képünkön), 26-án pedig a Péter és a Falka elnevezésű családi formáció szórakoztatja a közönséget. A programsorozat második felével jövő tavasszal jelentkezünk. A koncertek alatt a Kisház Kávézó változatos kínálattal, helyben készült ételekkel, italkülönlegességekkel vár minden kedves érdeklődőt.

(X)

lokál
Made in Pécs-díj 2017 – Az év civil projektje
 
súgó
Libri irodalmi díjak 2017
 
lokál
Pécsi képregényalkotók 1: Lugosi Tamás