Midori
Midori
Papp András / 2017-02-14 zene
A Made in Pécs Fesztiválon mutatkozott be a közönségnek a Midori (Zsidó Ákos – gitár, ének; Szotáczky Gergely – gitár, ének; Hortobágyi Gergely – basszusgitár; Kovács Marci – dob), és nem vitás, a korai időpont ellenére szépen letarolták a hallgatóságot. Velük beszélgettünk.

A Made in Pécs Fesztiválon adtátok legelső koncerteteket, ami nagyszerű volt, gratulálunk! Hogy érzitek, hogyan sikerült az első randi a közönséggel?

Nagyon szépen köszönjük! Nem számítottunk arra, hogy ilyen jó lesz, és ahhoz képest, hogy azt hittük, csak a családunk női tagjai lesznek ott, egész szépen megtöltötte a közönség a teret ebéd előtt. Jó, hogy létezik egy ilyen fasza fesztivál a világnak egy ilyen eldugott részében.

Friss zenekarként elkél egy kis bemutatás. Mikor alakultatok, hogyan találtatok egymásra, milyen zenét játszotok?

2016-ban alakultunk. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy minden tag „hosszú zenei karriert” tudhat a háta mögött. Már korábbról ismertük egymást, úgy 10 éve a pécsi zenészek tudnak egymásról és azt is, hogy ki mit csinál, miben és hol tevékenykedik. Először Ákos fejében született meg az ötlet 2016 elején és Marcival karöltve körbekérdezgették a releváns stílusú zenész pajtikat. Már az első próbákon körvonalazódott a stílusunk, ami egy külföldi értelemben vett alternative-rock punkos elemekkel, néhol pedig post-hardcore betétekkel.

Szerintetek mi kell ahhoz, hogy egy fiatal banda igazán átütő sikert tudjon elérni? Van egyébként nektek ilyen tervetek vagy hobbizenekarként szeretnétek megmaradni?

Szerintünk az egyik legfontosabb a zene iránti tisztelet és, hogy semmiképpen se akarj megfelelni a tömegnek. Így esély van arra, hogy valami különlegeset csinálj, és az mindig felkelti az emberek érdeklődését. A zenekarból amúgy mindenkinek kiskori álma, hogy „rokksztár” legyen. Erre próbálunk törekedni. 

Végezetül a közeljövő terveibe avassatok be bennünket. 

Szeretnénk minél többet koncertezni és bejáratni magunkat a pécsi klubokban, majd megtámadni a nyári fesztiválszezont. Eközben pedig jó lenne összepattintani egy ütős felvételt.

 

lokál
Milyen lesz a telünk? Mikor lesz hó?
 
súgó
Kik lesznek Libri irodalmi díjasok?
 
lokál
Természetes légkondi, avagy az erdei hűsölés szabályai