Korai Acoustic Instrumental
Korai Acoustic Instrumental
Morvai Zsolt / 2016-04-22 zene
Már a zenekar nevéből is sejthető, hogy a negyed évszázada működő Korai Öröm zenekarnak talán köze van ehhez a bandához.

Igazából nem is olyan kicsi köze, hiszen a Korai Acoustic Instrumental legénysége már a kilencvenes évek elejétől együtt teperi a színpadok deszkáit, de addig, amíg a Korai Öröm egy elszállós space rock hangzással bírt, a Korai Acoustic tett egy száznyolcvan fokos fordulatot és visszatért a gyökerekhez. A zene hasonlít a régi törzsi ritmusokhoz, a mai ethno-folkhoz, de néha meglepő csavart tesz, amikor átvág ezeken, és egy húzósabb metál vagy trance kiállással lepi meg a hallgatót. A zenekar egyáltalán nem egy Korai Öröm pótlék vagy utód, amit az is megerősít, hogy ez a felállás csak havi egy zenélgetésből teljesedett ki azzá, amit ma hallhatunk. Ez a zenekar inkább egyfajta lelki kiteljesedése a résztvevő zenészeknek, és ehhez az érzéshez a szemlélőt-hallgatót is hozzásegítenék április 23-án, ugyanis a Nappali amúgy is otthonos színpadán fogják szórni a kellemes vibe-okat.

Nappali (Király utca 23-25.) Április 23. 20:00. Jegyár: 200 Ft.

súgó
Bödőcs Tibor: Cefre Palota
 
súgó
Vincent van Gogh feketén-fehéren
 
ételital
Enni borral 4. – chips és bor